Hétfőn indul a fővárosi Blaha Lujza tér felújításának újabb üteme, ennek kapcsán ismét átalakítják a forgalmi rendet.
Budapesten, a Blaha Lujza tér felújításának a hatodik üteme indul szeptember 6-án, hétfőn. A forgalmi rend ennek kapcsán változik, de ugyanúgy két-két sávon haladhat a közúti forgalom, mint a felújítás ötödik ütemében, csak hétfőtől másik sávokon. A Nagykörúton továbbra is irányonként egy sáv lesz járható. A térhez csatlakozó Márkus Emília utca és Somogyi Béla utca lezárása változatlan, a Stáhly utcában, valamint a Kőfaragó utcában is megfordított forgalmi rend szerint haladhatnak az autóval közlekedők.
A Somogyi Béla utca Stáhly utca és Kőfaragó utca közötti szakaszán – a Nagykörút felőli oldalon – a felújítás miatt a negyvenöt fokos parkolás helyett párhuzamos parkolás van érvényben. A tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjárművek, sem a gyalogosok nem használhatják, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is folytatják a felújítási munkákat.
A Keleti pályaudvar felé közlekedő 7-es autóbuszcsalád megállóját gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni. A 4-es és a 6-os villamos megállója, valamint a 7-es autóbuszcsalád Keleti pályaudvar felé közlekedő megállói közötti, a Rákóczi úthoz közelebbi gyalogátkelő továbbra is zárva van, csak a Népszínház utca felőli felszíni gyalogátkelő használható. A nagykörúti kerékpársáv ideiglenesen megszűnt a csomópontban, az irányonként fennmaradó egy forgalmi sávban közlekedve lehet átjutni kerékpárral a csomóponton.
A hatodik építési ütem ideje alatt – az előző ütemekhez hasonlóan – a BKK az alternatív kerékpáros útvonalak használatát javasolja: biciklivel a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca-Klauzál utca-Márkus Emília utca-Stáhly utca-Somogyi Béla utca útvonalat érdemes választani. A 4-es és a 6-os villamos a felújítás idején végig közlekedik, a munkák nem érintik a járat Blaha Lujza téri megállóját. A Blaha Lujza tér felújításával párhuzamosan a Corvin Áruház felújítása is zajlik, ezért az épület körül mobilkerítések határolják a munkaterületet
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.