Már péntektől számíthatnak lezárásokra Budapesten a Hősök tere közelében az arra közlekedők.
A Nemzeti Vágtát idén október 1-jén és 2-án, szombaton és vasárnap rendezik a Hősök terén, de már szeptember 30-án, péntek délutántól lezárják a közúti forgalom elől az Andrássy út, valamint a hétvégén a Dózsa György út egy-egy szakaszát, mely miatt a Hősök terét érintő közösségi közlekedési járatok terelve közlekednek. Tehát már szeptember 30-án, pénteken 16:00-tól október 3-án, hétfőn 4:30-ig lezárják az Andrássy utat a Bajza utca és Dózsa György út között, a Hősök terét, az Állatkerti körút egy szakaszát a Gundel Károly út és Hősök tere között, a Kós Károly sétányt, valamint az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között. Október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-a, hétfő 4:30-ig lezárják a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között.
Megváltozik az érintett buszok, trolik járata is. A 105-ös és a 178-as buszok szeptember 30-án, péntek 16:00-tól október 3-án, hétfő 4:30-ig módosított útvonalon közlekednek. A Gyöngyösi utca M felé a buszok nem érintik a Bajza utca M és a Hősök tere M megállókat, viszont megállnak a Bajza utcában a Lendvay utca kereszteződése után kialakított ideiglenes megállóhelyen, a 72M trolibusz Bajza utca megállójában, valamint a Honvédkórház (Hősök tere M) megállóban a Podmaniczky utcában. A belváros felé a buszok nem állnak meg a Hősök tere M és a Bajza utca M megállókban, viszont érintik a 72M trolibusz Honvédkórház (Hősök tere M) és a Rippl-Rónai utca megállóit.
A 20E busz október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-án, hétfő 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hungária körúton közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M megállót. Az Ötvenhatosok terén a 30-as buszcsalád járatainak megállójában, a Kacsóh Pongrác útnál pedig az éjszakai járatok megállójában lehet felszállni rá.
A 30-as, a 30A és a 230-as buszok október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án, vasárnap 8:00-tól október 3-án, hétfőn 4:30-ig a Dózsa György út lezárt útszakaszát a Városligeten át kerülik el, ezért nem érintik a Hősök tere M és a Benczúr utca megállókat, továbbá a Keleti pályaudvar felé a Damjanich utca / Dózsa György út megállót sem. A terelt vonalszakaszon a 70-es és a 72M troli érintett megállóiban lehet felszállni a buszokra.
A 75-ös trolibusz október 1-jén, szombaton 8:00 és 20:00 között, illetve október 2-án vasárnap 8:00-tól október 3-a, hétfő 4:30-ig a Dózsa György út lezárt szakasza helyett a Hermina úton át közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere közötti megállóit. A terelt vonalszakaszon a 72M és a 74-es troli érintett megállóiban lehet felszállni rá.
A 979-es éjszakai járat szeptember 30-ról október 1-ére, péntekről szombatra, 1-jéről 2-ára, szombatról vasárnapra, valamint 2-áról 3-ára, vasárnapról hétfőre virradó éjszaka az Andrássy út lezárt szakasza helyett – Újpalota felé a Kodály köröndtől a Dózsa György útig, Csepel felé pedig a Dózsa György úttól a Bajza utca M megállóig – a 70-es trolibusz útvonalára terelve közlekedik, ezért nem érinti a Bajza utca M, a Benczúr utca és a Damjanich utca / Dózsa György út megállóhelyeket, helyettük a 70-es trolibusz Damjanich utcai és Bajza utcai megállóiban lehet felszállni a buszokra.
A 979A éjszakai járat szeptember 30-ról október 1-ére, péntekről szombatra, 1-jéről 2-ára, szombatról vasárnapra virradó éjszaka rövidített útvonalon, Csepel, Csillagtelep és Oktogon M között közlekedik. Az M1-es metró szombaton és vasárnap, amennyiben a rendezvény látogatók száma indokolja, az igényekhez igazodva megszokottnál sűrűbben közlekedik, azonban biztonsági intézkedésként lezárhatják a Hősök tere állomást a forgalom elől.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.