Első lépésben két hétre állítja le a termelést a a Skoda mindhárom csehországi gyárában az alkatrészhiányra hivatkozva.
Kokes János, az MTI prágai munkatárásnak tudósítása szerint a cseh Skoda Auto – egyetlen gyártószalag kivételével, ahol összeszerelik azokat a kocsikat, amelyekhez minden alkatrész adott – hétfőtől két hétre leállítja a termelést mind a három csehországi üzemében a globális alkatrész- elsősorban chiphiány következtében. Tomás Kotera, a vállalat szóvivője elmondta, hogy az alkalmazottak többsége a leállás ideje alatt átlagbérének 80 százalékát kapja. Az átlagbér kiszámításakor figyelembe veszik az egyes alkalmazottak különféle juttatásait, illetve szokásos prémiumait is.
A Skoda már korábban közölte, hogy a chiphiány miatt jelentősen korlátozni kényszerül az új személykocsik gyártását. A Skoda gyáraiban mintegy 30 000 fölött számban áll csak részben befejezett új személyautó a gyártósorokon. 2021-ben a Skoda több mint egymillió autót adott el világszerte, Csehországon kívül Skoda összeszerelő gyárak működnek Kínában, Oroszországban, Indiában és Szlovákiában. A Skoda csehországi üzemeiben több mint 30 ezer embernek ad munkát.
A cseh autóipari szövetség vasárnap közölte, hogy számításaik szerint úgy 250 ezerrel keveseb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ami a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent. A közleményükben szerepel, hogy az idei év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavirus járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonytva a termelés visszaesése 22 százalék volt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.