A világcsúcsdöntés alatt történt közlekedési baleset, futót kísérő kerékpárost ütöttek el (videóval).
A Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a 23 éves gyanúsítottal szemben, akinek gondatlan szabályszegése miatt az extrém futót kísérő kerékpáros súlyosan megsérült. A járási ügyészség határozata szerint a férfi autójával 2022. január 22-én, a kanyargós 24. számú főúton közlekedett Recsk irányába. Vele ellentétesen haladt egy felvezető autó, akit – a járműtől biztonságos távolságot tartva – egy sportoló követett. A férfi az úttest jobb szélén futott, mivel világcsúcsot akart elérni extrém futás kategóriában. Őt kísérte egy kerékpárral közlekedő férfi, aki a futó mellett haladt biciklijével. A sportolót még két kísérő autó követte, biztosítva többek között a futás sikerességét és zavartalanságát.
A gyanúsított a 80-90 km/óra sebességgel történő haladása során, mivel nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, egy jobbra ívelő kanyar után észlelte a felvezető kocsit, amitől megijedt, fékezni kezdett, így a jármű az úttestről jobbra letért, majd átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a járműve elejével nekiütközött a kerékpárosnak. A baleset következtében a kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett el. Az Egri Járási Ügyészség a közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatti bűnügyben az eljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette. A közvetítői eljárás a gyanúsított és a sértett megegyezését, a bűncselekmény következményeinek jóvátételét és a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartását elősegítő, a terhelt, illetve a sértett hozzájárulásával alkalmazható eljárás. A cselekményt a kísérő autó kamerája rögzítette:
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.