2021.08.18, 17:16
Hosszú ideig lesznek munkák a pesti rakparton

A fővárosban három részletben végeznek munkákat a pesti alsó rakparton, amely így hosszú időre kiesik a használható közlekedési útvonalak sorából.

A budapesti főpolgármester kabinetfőnöke, Balogh Samu ismertette, hogy az első fázisban a Margit híd és a Kossuth tér közötti szakaszt építik át, ezzel elkészül az a gyalogos sétány is, amely a belvárosból a Duna Arénáig ér majd. A fővárosi önkormányzat a vezetés ismertetése szerint részben kényszerpályán van, és el kell kezdenie a beruházásokat, mert részben állami költségvetést használnak fel, amellyel december végéig el kell számolniuk: ellenkező esetben a forrás elveszne Budapest számára.

A második szakaszban Budapest egyik víz-főnyomócsövének a rekonstrukcióját végzik el, mert a közel ötvenéves főnyomócső élettartama a végéhez ért, ami üzemeltetési kockázatot jelent. Az augusztus 23-án a Lánchídtól északra induló beruházást a Fővárosi Vízművek saját forrásból oldja meg – a föld alatt zajló munkálatok újabb közlekedési korlátozást nem okoznak.

A harmadik fázisban a RAK-PARK tervezetet váltják valóra, ez a program a kormánnyal közös költségvetésű. Hamarosan a végéhez ér a kiviteli tervekre kiírt közbeszerzés, így a szerződéseket is rövid időn belül meg tudják kötni. A műszaki tartalmat, a részleteket, a projekt lebonyolítását a Budapest Fejlesztési Központtal közösen készíti elő a Budapesti Közlekedési Központ.

A RAK-PARK célja, hogy zöldebb legyen a pesti alsó rakpart, váljon igazi pesti korzóvá, több tér jusson a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak – mondta Balogh Samu. Ez a beruházás a legkorábban jövőre kezdődhet el, a cél az, hogy a RAK-PARK projekt első üteme 2023-ra elkészüljön.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.