A múlt héten a rendőrség a nehéz tehergépjárműveket ellenőrizte fokozottan és országosan. 889 megbüntetett teherautós az eredmény.
Mint rendesen, a múlt héten is csatlakozott a magyar rendőrség a Roadpol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) által szervezett európai szintű Truck&Bus ellenőrzéshez. A Roadpol Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján az átfogó és fokozott ellenőrzést július 18. és 24. között tűzték ki, azaz a múlt héten folyamatosan tartott, a hétvégét is beleszámítva. Elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták.
Legalábbis ez volt a célirány. Végül egy hét alatt 3042 tehergépkocsit ellenőriztek, amelyből 2324 volt magyar honosságú. Igen magas arányban tártak fel jogsértést az ellenőrző hatóságok, hiszen 889 teherautó vizsgálatánál tártak fel jogsértést. Ebből 3 esetben olyan súlyos volt a helyzet, hogy azonnali korlátozást kellett elrendelni.
A jogsértések közül dobogó legmagasabb fokán a klasszikus és minden autókategóriában visszatérő szabályszegés, a gyorshajtás került. Összesen 169 esetben emiatt indult eljárás a teherautó sofőrök ellen, akiknek a bukásesélyük nagyobb az átlagautósnál, hiszen nem csak a sebességméréseken bukhatnak, hanem a tachográf is lehet árulójuk. Többségükben ez utóbbin buktak, 112 sofőrről a fedélzeti menetíró adatait elemezve derült ki, hogy mélyebbre nyomták a gázpedált a kelleténél, és csak 57 olyan sofőr akadt, akit bemértek.
A képzeletbeli dobogó második helyére a passzív biztonsági eszközökkel való problémák kerültek. Ez okból 132 teherautó sofőrje felelt. A harmadik helyre a „műszaki hiányosságok” kategória került 76 megbüntetett sofőrrel. Az összesen 25 jogsértési kategóriából (amelyek között bűncselekmények is szerepelnek) a fentieken túl magasabb számban a rakományrögzítéssel és az okmányokkal volt gond.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.