2022.04.19, 15:13
Húsvét kontra Húsvét

Az idei húsvéti balesetek számát hasonlítjuk össze a tavalyival. Melyik telt nyugalmasabban?

Sokban különbözött a tavalyi és az idei húsvéti időszak: tavaly a naptár szerint korábban tartottuk az ünnepet, valamint érvényben voltak a járvány miatt korlátozások, amik valamelyest fékezték a népek áramlását. Továbbá, bár mindkét évben tartott a rendőrség fokozott ellenőrzést, egy éve azt a biztonságiöv használatára élezték ki, idén viszont az alkohol-, és drogfogyasztás volt a fókuszban.

Minthogy a közúti közlekedési balesetek között a halálosak a legsúlyosabb kimenetelűek, ezek száma adja az alapot egy-egy vizsgált időszaknak az értékelésekor. Ez alapján az idei húsvéti időszak volt a durvább, hiszen 3 halálos kimenetelű balesetben 3 ember vesztette az életét, míg tavaly egy ilyen baleset történt 1 halálos áldozattal.

Azonban a súlyos sérültek számában a tavalyi év Húsvétje rosszabb volt, akkor 48 embert vittek kórházba közlekedési baleset miatt, míg idén 24 emberrel sietett el a mentő. Igazán ez azt is jelenti, hogy nem sokon múlt, hogy tavaly ne csak egy halálos áldozata legyen a húsvéti időszakban történt közúti baleseteknek. (A Nagypéntek péntekjét, a követő szombatot és Húsvét két napját, tehát négy napot tekintünk „húsvéti időszaknak”).

A négy napos periódusokban hasonló számú könnyű sérülést szenvedtek el a balesetezők, tavaly 73-an, idén 84-en kaptak emiatt ellátást. Az eltérés aránya hasonló ahhoz, amit az össz-balesetiszámok mutatnak. Tavaly a vizsgált négy napban 434, idén 509 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Mindez feltételezi, hogy jól következtetünk, ha úgy számolunk, hogy a tavalyinál idén élénkebb volt a forgalom.

Akár az idei, akár tavalyi baleseti számokat nézzük, sajnos még messze vagyunk attól, hogy legalább egy húsvéti ünnepi időszak úgy telhessen el, hogy senki nem veszti az életét közúti balesetben. Igazán a “jövés-menés” már a Nagypénteket megelőző csütörtökön elkezdődött, amikor is idén 2 halálos baleset történt, amely két áldozatot követelt. Tavaly egy ember hunyt el ugyanekkor. Az iskolai szünet már tartott, így sok család indult el már csütörtökön a hosszú hétvégés céljai felé, és a teljes négy napra jellemző volt az “országjáró” forgalom. A számok alapján sajnos többen pont azt vesztették el, amit megünnepelni indultak.

Obb 30ev

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.