2021.08.24, 18:33
Idegeneknek parkolni tilos!

Budapesten, a belső kerületekben kísérleti jelleggel elkezdődik azoknak a parkolóhelyeknek a kijelölése a belvárosban, amelyeket kizárólag a környék lakossága használhat.

A fővárosban a helyi lakosoknak fenntartott parkolóhelyek rendszerét elsőként a VI. kerületben vezetik be, de már zajlanak az egyeztetések az V., a VII., és a XIII. kerülettel is. A kijelölt parkolókat délután 18 óra és másnap reggel 7 óra között kizárólag az engedéllyel rendelkező helyi lakosok használhatják, a nap többi részében azonban továbbra is bárki igénybe veheti, aki autóval közlekedik.

Ezzel a parkolási megoldással a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti közlekedési Központ és a Budapest Közút célja, hogy a kerületekkel együttműködve segítse a fővárosi lakosok hétköznapjait. Ebben fontos lépés lehet a kizárólagos lakossági parkolóhelyek létrehozása, amely a belvárosban élők régi kérése. A megoldás nem példa nélküli, hiszen több nyugat-európai nagyvárosban – Milánóban, Bécsben, Prágában, Londonban – is ehhez hasonlóan kedveznek a lakosságnak.

Az újfajta parkolóhelyeket a KRESZ-nek megfelelően Várakozni tilos tábla fogja jelölni, amelyet a „Kivéve lakossági parkolási engedéllyel 18 és 7 óra között” kiegészítéssel látnak el. A könnyebb felismerhetőség érdekében egy kezdeti, átmeneti időszakot követően a parkolókat egységes, kék színű burkolati jellel is körbefestik.

Bár az újfajta várakozóhelyeket jelölő táblákat már 2021. augusztus 23-án, hétfőn elkezdték kihelyezni, azonban a megváltozott parkolási rend először egy átmeneti, türelmi időszakkal lép életbe. A Főváros célja, hogy egyetlen autóval közlekedő budapestit se érjen váratlanul, esetleg kellemetlenül az új parkolóhelyek létrejötte, ezért indulás után türelmi időszakot vezetnek be. Eleinte a közterület-felügyelők csupán figyelmeztetni, tájékoztatni fogják a helytelenül parkolókat a megváltozott rendről.

Elsőként Belső-Terézvárosban vezetik be a rendszert, mert itt vannak a legzsúfoltabb belvárosi területek, ahol sok szórakozóhely, illetve kulturális célpont (pl.: színház), emiatt a vendégautók elfoglalják a parkolókat és rendszeresen nehézséget okoz az esti parkolás a környéken élőknek. Terézváros belső részén, a Király utca – Nagykörút – Bajcsy-Zsilinszky Endre út határolta területen a parkolóhelyek mintegy 30 százalékát biztosítják a lakosság számára. A parkolóhelyek ellenőrzését a kerületi közterület-felügyelet végzi el, és mint fent említettük, a kezdeti időszakban figyelmeztetik majd az szabálytalanul parkolókat. A türelmi időszak bő egy hónapos, várhatóan októbertől fog működni a rendszer.

Terézváros után több lépésben, további belső kerületekben is bevezetik ezt a parkolási rendet. Egyeztetnek három másik kerülettel is, Erzsébetváros, Belváros-Lipótváros, illetve a XIII. kerület vezetésével zajlanak a szakmai egyeztetések többek között a kizárólag lakossági parkolóhelyek létesítéséről. Ezekben a kerületekben a szakmai egyeztetések lezárását követően, várhatóan még az ősz folyamán véglegesíthetők a tervek, majd megkezdődhet a táblák kihelyezése.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.