Folytatódik a Moto Safety, több mint ezer motorosnak szervez vezetéstechnikai tréninget a HUMDA 2023 folyamán.
A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata hét állomásra látogat el idén. A Moto Safety-n a résztvevők fejleszthetik képességeiket és szerezhetnek gyakorlatot szimulált éles helyzetekben szakértő instruktorok segítségével. Az első, április 7-i, Pécsett megrendezendő tréningre április 1-től 5-ig lehet jelentkezni a humdamotosafety.hu oldalon. A képzésen való részvétel feltétele a regisztrációs díj megfizetése. A rendezvénysorozat fővédnöke prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ahhoz, hogy kevesebb motoros baleset történjen a közutakon, empátiára és együttműködésre van szükség, de a magabiztos tudás és a motorkerékpár alapos ismerete is elengedhetetlen. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. motoros közlekedésbiztonsági napjai azt a célt szolgálják, hogy a résztvevők zárt pályán tudjanak gyakorolni. A pécsi, a kunmadarasi, a szegedi, a mezőkövesdi, a máriapócsi és a zalaegerszegi helyszínek mindegyikén 200 motoros vehet részt a képzésen, a DrivingCamp pedig 250 jelentkezőt fogad.
Többféle gyakorlati tréningen és egy elméleti előadáson vehetnek részt a regisztrálók a motoros közlekedésbiztonsági napokon. Az eseményeken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok. Az elméleti előadásokon a közúti elsősegélynyújtásáról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik. A kevesebb rutinnal rendelkezőknek is sikerélményt nyújthatnak a reggeltől késő délutánig tartó motoros közlekedésbiztonsági napok.
A Pécs-Pogány repülőtéren április 7-én, a kunmadarasi repülőtéren április 21-én, a szegedi repülőtéren május 1-jén, Mezőkövesden május 29-én, a DrivingCamp vezetéstechnikai pályán június 23-án, a RabócsiRingen július 1-jén, a ZalaZONE járműipari tesztpályán pedig július 8-án lesznek vezetéstechnikai tréningek, amelyeken összesen 1450 motoros vehet majd részt. A képzésen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványuk. Az első tréningre április 1. szombat 8:00-tól lehet jelentkezni április 5. szerda 14:00-ig a humdamotosafety.hu oldalon. A Pécs-Pogány repülőtéren megrendezendő képzésen való részvétel feltétele a 10 000 forintos regisztrációs díj megfizetése. A többi helyszínen a jelentkezési lehetőség néhány héttel az egyes programok előtt nyílik majd meg, a részletekről a program honlapján, illetve az Ügynökség közösségimédia-felületein lehet majd tájékozódni. A befolyt összegből magyarországi gyermekeknek szervez közlekedésbiztonsági rendezvényeket a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány tulajdonában álló Ügynökség.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.