Az állandósult komoly forgalomtorlódás miatt az M0 körgyűrű akut problémapontja a Hárosi Duna-híd. A híd állapota az elmúlt időszakban folyamatos javítást követelt meg.
Befejeződtek az M0 körgyűrű Duna-hídjának, a Deák Ferenc híd északi szárnyának a teljes lezárásával járó javítási és megerősítési munkák. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint így szeptember elsejétől ismét használható lesz a problémás híd, és az M1-es autópálya felé vezető oldalon három sávon haladhat a forgalom. A munkák azonban még nem értek véget, várhatóan karácsonyig tartanak az utómunkák. A munkálatok befejező ütemében, az év végéig még időszakosan szükség lesz a híd felszerkezetének emelésére és visszaengedésére. Ezért – mint írták – decemberig háromhetente-havonta rövid ideig tartó, eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani. Azonban újabb teljes lezárásra már nem, csak néhány órás eseti forgalomkorlátozásokra lehet számítani, amelyeket a hétvégékre időzítenek majd.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei a próbaterhelést követően, augusztus 31-én délután kezdik meg a lezárás felszámolását. Szeptember 1-én kora reggelre a halásztelki felhajtóval együtt nyitják meg ismét a Deák Ferenc híd északi hídját. Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára a visszatérő problémákra magyarázattal is szolgált: “A kivitelező mulasztásai hosszú ideje nehezítik a közlekedést az M0 déli szakaszán. A Strabag vezette konzorcium nem az elvárható gondossággal járt el”.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.