2022.03.08, 09:30
Ismét a gyalogosok és kerékpárosok a balesetek főszereplői

Március első hetében a balesetek száma hasonló a korábbi hetekhez, azonban a balesetben elhunytak száma meghaladja a tavaly ilyenkor mért értéket.

Bár egyre később sötétedik és korábban világosodik, mégis felszaporodtak a gyalogos-, és kerékpáros balesetek, hasonlóképpen, mint február utolsó hetében. A február utolsó napjával induló első márciusi héten 1126 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. A balesetekből 143 járt könnyű sérüléssel és 51-ben történt súlyos sérülés. Nyolc halálos kimenetelű balesetben 9 ember vesztette az életét.

A február 28-val induló héten még aznap, hétfőn megtörtént az első halálos baleset, amely elég cifra történet. Baranya megyében, Szigetvár külterületén a 6-os számú főúton hajnalban egy 46 éves nő személygépkocsival haladt Botykapeterd irányából. A 228km+350 m-szelvényben az autója elé féktávolságon belül kiszaladt egy borz szaladt, ezért a sofőr jobbra kormányozta a kocsit. A hirtelen manővertől azonban a jármű megcsúszott, a jobb oldali útpadkára sodródott, majd onnan az úttest szélére merőlegesen, a bal oldali forgalmi sáv irányába csúszott. A menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávban a megcsúszó kocsi mögött, vele azonos irányban haladt egy 55 éves férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel, aki a vontató elejével nekiütközött az előtte az úttesten keresztbe sodródó személygépkocsi bal oldalának. A balesetben szerzett sérülései miatt a személyautó sofőrje a kórházba szállítását követően elhalálozott.

Hétfőn megtörtént a múlt heti második halálos közlekedési baleset is. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Törökszentmiklós közelében éjszaka egy 34 éves férfi az általa vezetett autóbusszal elütötte az úttesten gyalogosan közlekedő 40 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

A harmadik múlt heti halálos baleset március 3-án, csütörtökön történt Komárom-Esztergom megyében. Tatán, a vasútállomáson napközben a Hegyeshalom-Budapest között közlekedő Transilvania Euro City nemzetközi gyorsvonat elgázolta a síneken szabálytalanul átkelő 71 éves férfit és 71 éves nőt, akik a helyszínen meghaltak.

Pénteken, március 4-én koraeste történt a negyedik múlt heti halálos közúti, közlekedési baleset. Szajol közelében egy 56 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten szabálytalanul átszaladó 60 éves férfit. A balesetben a gyalogos a helyszínen meghalt.

Az ötödik halálos baleset szombaton, március 5-én történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Csernely lakott területén, késő délután egy 44 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten előtte, vele azonos irányban közlekedő 60 éves és 47 éves férfi gyalogosokat. A balesetben az idősebb gyalogos a helyszínen meghalt, társa súlyos sérülést szenvedett.

Szombaton kevéssel az előbb említett baleset után még egy halálos kimenetelű eset is történt. Bács-Kiskun megyében Tiszakécske lakott területén egy 22 éves férfi személygépkocsival közlekedve későn észlelte az előtte, vele azonos irányban az úttest jobb szélén világítás nélkül közlekedő 29 éves férfi által hajtott, állati erővel vont járművet. Ezért a sofőr a járművét hirtelen balra kormányozva lehaladt az úttest mellett lévő vízelvezető árokba, majd egy ingatlan kerítésének ütközött. A balesetben az autó vezetője a helyszínen meghalt, míg utasa súlyos sérülést szenvedett.

Vasárnapra két halálos kimenetelű baleset jutott, az első Pest megyében, Halásztelek lakott területén történt délelőtt. Egy 81 éves férfi kerékpárral egy földútról kihajtott egy 22 éves férfi által vezetett személygépkocsi elé, aki elütötte. A balesetben az idős kerékpáros a helyszínen meghalt.

Március 6-án késő délután történt a második vasárnapi, és egyben utolsó múlt heti halálos baleset. Budapesten a XI. kerületi Budafoki úton egy 48 éves férfi gépkocsival megcsúszott, a jármű felborult, és annak a karosszériája alá szorult a járművezető. A helyszínen olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt életét veszítette.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.