Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat indult a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására.
A Klíma- és természetvédelmi akcióterv értelmében a korábbinál szélesebb vásárlói kör számára szeretnék elérhetővé tenni az elektromos meghajtású gépjárművek megvásárlását. Ezért a támogatási rendszert a kedvezőbb árazású autók felé mozdították el – hangsúlyozta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a budapesti sajtótájékoztatóján. A vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a körülményektől függően 2,5 millió forint is lehet járművenként, míg a 11-15 millió forint eladási áru autók esetén a támogatás maximum félmillió forint. A taxis szolgáltatók esetében a támogatás a beszerzési ár 55 százaléka is lehet. Elektromos segédmotoros kerékpárt cégek és egyéni vállalkozók, főként futárok vehetnek a pályázat keretében, a 100 ezer és 1 millió forint közötti robogók esetében a támogatás elérheti a beszerzési ár 55 százalékát. Olyan tevékenységeket szeretnének támogatni, amelyek az átlagosnál nagyobb futásteljesítménnyel járnak, mert ezzel lehet a leginkább hozzájárulni a környezetvédelemhez. A pályázatok benyújtása június 15-én indul, jelentkezni a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2022. június 1-jéig lehet a https://elektromobilitas.ifka.hu pályázati portálon keresztül. A beadás egyszerűbb a korábbinál, a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton kell benyújtani. Az elektronikus ügyintézéssel a pályázatok feldolgozási időszaka csökken, gyorsabb elbírálás és kifizetés várható, a pályázat benyújtása után saját felelősségre megrendelhető az elektromos autó vagy robogó, de a jármű továbbra sem vehető át a támogatói okirat nélkül. Az államtitkár felidézte, hogy az ITM által 2018 októberében meghirdetett, elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására kiírt pályázatot a rendelkezésre álló 3,3 milliárd forintos keretösszeg kimerülése miatt idén február 24-én zárták le. Az államtitkár kitért arra is, a kormány nemcsak az elektromos személygépjárművek elterjedését ösztönzi, hanem a Zöld busz program keretében 36 milliárd forinttal támogatja azt a klímapolitikai célt, hogy 2022-től csak tisztán elektromos buszokat lehessen üzembe helyezni a városi közösségi közlekedésben.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.