Már hagyományosan ingyenes látásvizsgálattal, és szintén térítésmentes autó-átvizsgálási lehetőséggel indult el mától a „Látni és látszani 2020” kampány. Az ORFK-OBB szervezésében!
Az ORFK-OBB október 19. és december 6. tartja a „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az autó és a sofőr felkészültségére. A hideg időszak közúti kihívásai a látási viszonyok romlásával is nehezednek. Segítségül a kampányban a csatlakozott partnerek közreműködésével az autósok lehetőséget kapnak arra, hogy ellenőriztessék térítésmentesen a látásukat, illetve a kijelölt partnereknél az autójuk világítását és gumiabroncsait.
![Ll 2020 Osz2 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/10/ll_2020_osz2_2.jpg)
A járművezetők felelőssége járművük felkészítése a megváltozott út és fényviszonyokra. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, fontos a futómű, az akkumulátor, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése, a gumiabroncsok szezonális cseréje, a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray és a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő használata. Arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel, vagyis vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, valamint ellenőriztessék látásukat – mindezt térítésmentesen. A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a kampányhoz csatlakozott szervizek igazoló lapot adnak át, amelyben szerepel, hogy autójuk megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. A csatlakozott optikusoknál ingyenes látásellenőrzésre van lehetőség, ahol szintén igazolást lapot kapnak a részt vevők.
„Javasoljuk, hogy az igazoló lapo(ka)t mindenki tartsa magánál, és azt a közúti ellenőrzés alkalmával az intézkedő rendőrnek mutassa be. Ez ugyan szabályszegés elkövetésekor a jogkövetkezmények alól nem mentesít, de szankció alkalmazásakor kedvező hatósági mérlegelés alapja lehet” – mondta el Berzai Zsolt r.alezredes az ORFK-OBB főtitkára. A rendőrség ebben az időszakban a forgalomban résztvevő járművek kivilágítására – az év egyéb időszakaihoz képest – kiemelt figyelmet fordít, de a láthatóság jegyében a kerékpárosok és a gyalogosok biztonsága is fokozottan előtérbe kerül.
![Ll 2020 Osz2 1](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/10/ll_2020_osz2_1.jpg)
Az akció idén is épít a társadalmi felelősségvállalásra. A közlekedésbiztonság társadalmi ügy, társadalmi felelősség is. Csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri és tesz is érte. A kampány célja, hogy széles tömegek számára világossá váljon a baleset-megelőzés területén a közlekedés szereplőire háruló felelősség, valamint az, hogy a vezető látása és a vezetett gépjármű műszaki állapota és láthatósága elválaszthatatlan összetevői a biztonságos közlekedésnek.
Az akcióban résztvevő szervizek “Társadalmi felelősségvállalási nyilatkozatot” írnak alá, ez alapján készül a résztvevői adatbázis, illetve ez alapján kerülnek fel a szervizek az akció honlapjára, annak szervizkeresőjébe. A kezdeményezéshez idén is csatlakozott az OMV és a Continental. A prémium gumiabroncsokat gyártó technológiai vállalat a kampány során a szezonnak megfelelő abroncsok használatára, és azok állapotára – évjárat, profilmélység, abroncsnyomás – hívja fel a figyelmet.
Az OMV a részvétellel a magabiztosabb járművezetéshez kíván hozzájárulni, ezért a kampány ideje alatt minden megyében és a fővárosban hetente két alkalommal, 2-2 óra időtartamban biztosít helyet töltőállomásain a szakembereknek az ellenőrzésre. A biztonságos autóvezetést támogató kiegészítő szolgáltatásaira szintén figyelmet fordít a töltőállomáslánc, például a szélvédő- és autómosásnak, illetve keréknyomás-mérésnek is lehetőséget biztosítanak.
Az ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokról az adott szervizben lehet bővebb tájékoztatást kérni. A kampány hivatalos honlapján (www.latnieslatszani.hu) megtalálhatók az akcióhoz csatlakozott szervizek, optikusok, OMV-töltőállomások, továbbá szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.