2019.10.25, 05:52
Itt az ideje a biztosítóváltásnak!

Még több mint egymillió autónak esik január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója. Az év végi váltási időszakban idén 100-110 ezer szerződésváltást várnak a szakértők; a nem váltó autósok díjemelkedésre számíthatnak.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthették meg a kötelező felelősségbiztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél azonban már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, tehát akkor lehetséges a biztosítóváltás. Így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám még idén is meghaladja a 20 százalékot, amely bő egymillió járművet jelent.

Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója szerint a gépjárművek üzembentartóinak díjemelkedésre kell készülniük. A várható növekedés oka biztosítási piac résztvevőinek az indoklása szerint, hogy az első félévben nőtt a biztosítók kárkifizetéseinek összege. Ez részben a helyreállítási költségek, részben pedig a személyi sérülések során megítélt kártérítések összegének az emelkedésének tudható be. A biztosítás-közvetítő portál vezetője a személygépkocsik esetében az év végi kampányban 33-34 ezer forint körüli éves átlagdíjra számít a biztosítási adót is figyelembe véve. Ez az összeg jelentősen elmarad az év közben tapasztalt 50 ezer forint feletti átlagdíjtól, aminek elsődleges oka az érintett járműpark összetétele. Az év végi kampány ugyanis az idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik.
Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke az MTI-nek elmondta: az érintett autósok az év végi kampány díjait november 2-ától ismerhetik meg. A meglévő biztosítónak legkésőbb november 11-éig kell közölnie ügyfeleivel a jövő évre megajánlott díjat postai úton, illetve e-mailben. A szerződés felmondására legkésőbb december elseje éjfélig van lehetőség, az új biztosítás kiválasztásának határideje pedig december 31. Papp Lajos hozzáfűzte: az idei kgfb-kampány továbbra is a hazai gépjárműállomány több mint ötödét érinti, ez 1,1 millió gépjárművet, köztük 700 ezer személygépkocsit jelent. Az előző évek tapasztalatai alapján az érintettek mintegy 10 százaléka él a biztosításváltás lehetőségével, ennek alapján a jelenlegi kampányban kevéssel 100 ezer felett alakulhat a lecserélt szerződések száma.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.