Sajnos ilyen nem csak a filmekben van: busznak ütközött egy pápai körforgalomnál az ittas, és mint utólag kiderült drog hatása alatt is álló sofőr.
A Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 25 éves helybeli férfival szemben, aki 2021. augusztus 30-án gépkocsijával busznak ütközött az egyik pápai körforgalomban.
A vádirat szerint az elkövető délután öt óra körül, szeszes ital fogyasztását követően ült gépkocsiba, és azzal a belvárosban közlekedett. Ittasságából kifolyólag a megengedettnél lényegesen gyorsabban, mintegy 70-75 km/órás sebességgel hajtott ki a buszpályaudvar közelében lévő körforgalomból, ahol átsodródott a haladási irányát tekintve bal oldali forgalmi sávba, és ott nekiütközött egy 14-16 km/órás sebességgel haladó menetrend szerinti autóbusznak. A buszban öten utaztak, akik közül egy nő felkartörést, míg a többi utas nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléséket szenvedett.
A balesetet követően végzett vizsgálatok alapján megállapították, hogy a vádlott nemcsak alkoholt, de korábban kábítószert is fogyasztott. Az ügyészség a vádiratában a korábban ittas vezetés miatt már büntetett és jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló férfival szemben arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottat börtönbüntetésre ítélje és a közügyek gyakorlásától, valamint határozott időre a közúti járművezetéstől is tiltsa el. A vádlott előkészítő ülésen történő beismerése esetére az ügyészség 2 év börtönbüntetés, 3 év közügyek gyakorlásától eltiltás és 4 év járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a Pápai Járásbíróságnak.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.