2022.02.22, 11:59
Jó idő, kevesebb baleset

A vezetőknek kedvezőbb útviszonyok elhozták a balesetek gyakoriságának, azon belül pedig a súlyos kimenetelűek számának az enyhülését.

Február harmadik hetében 1144 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. Ez a szám már elmarad a csúcshónapokban mért heti adatoktól, azonban még messze van a balesetmentes hónapok teljesítményétől (a szerencsésebb hetekben 700-800 közúti balesetet regisztrálnak). A múlt heti balesetek közül 148-ban történt könnyű-, és 51 esetben súlyos személyi sérülés. 3 halálos baleset történt, amelyekben összesen 4-en haltak meg.

A múlt heti első halálos baleset február 16-án, szerdán történt Szeged közelében, az 5-ös számú főút 175+460 km-szelvényénél. Hajnalban egy 59 éves férfi személygépkocsival az úttestről jobbra lehaladt és egy fának ütközött. A sofőr balesetben szerzett sérüléseibe a kórházba szállítást követően elhunyt.

A második halálos baleset február 18-án, pénteken történt. Nyíregyháza közelében, a 38-as számú főúton, délelőtt egy 33 éves férfi motorkerékpárral egy előtte haladó, forgalmi ok miatt lassító jármű miatt hirtelen fékezett, amelytől elvesztette uralmát a járműve irányítása felett. A motorkerékpár így átsodródott az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a szemből érkező járműszerelvénnyel. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Vasárnapra, azaz február 20-ra esett a harmadik baleset. Pest megyében, Üllőn, egy sorompóval és fényjelző készülékkel biztosított vasúti átjáróban délután a Cegléd – Budapest, Nyugati pályaudvar között közlekedő személyvonat elütött egy 45 éves és egy 33 éves férfit, akik a tilos jelzés ellenére kívántak gyalog átkelni a síneken. A balesetben mindkét férfi a helyszínen meghalt.

(Fenti képünkön egy házfalnak csapódott, illegális bevándorlókat szállító kisteherautó mentése látható: MTI fotó)

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.