2022.02.14, 11:01
Jobb idő, kevesebb súlyos baleset

Bár valamelyest emelkedett a balesetek száma a múlt héten, azonban a balesetben elhunytak száma azonos a tavalyi év azonos időszakában feljegyzettel.

1189 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására a február 7-vel induló héten. A balesetekből 168 járt könnyű-, és 54 súlyos sérüléssel. 5 balesetben történt haláleset, összesen 5. Elgondolkoztató, hogy a halálos balesetekből három sávelhagyás miatt történt. A sávelhagyásos balesetek magas száma a tavalyi évben is megfigyelhető volt.

A múlt heti első halálos közúti baleset február 7-én, hétfőn reggel történt. Pécsett egy 53 éves férfi motorkerékpárral nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító személygépkocsinak. A balesetben a motorkerékpáros a helyszínen meghalt.

A második baleset február 10-én csütörtökön történt, erre a napra kettő is jutott. Az első késő délelőtt történt a Zala megyei Pacsa közelében. Egy 61 éves férfi tehergépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről és egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

Kisteherautójával Fának Csapódott és Meghalt Egy Férfi Zal
Kisteherautójával fának csapódott és meghalt egy férfi (MTI fotó)

A második csütörtöki baleset kora délután történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda lakott területén. Egy 51 éves férfi személygépkocsi vezetése közben nem észlelte az út jobb oldalán található kerékpárút helyett, az úttest jobb szélén kerékpározó 59 éves férfit és így a kerékpár hátuljának ütközött. A személyautó az ütközést követően az út mellett lévő kerékpárúton keresztbe fordulva állt meg. A baleset során a kerékpáros az autó motorháztetejére és az első szélvédőjére csapódott, majd a kerékpárútra esett. A baleset következtében a kerékpáros a kórházba szállítását követően meghalt. A baleset okát vizsgálják.

A múlt heti negyedik halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset szombatra jutott. Február 12-én reggel a Pest megyei Verőce közelében a 12-es számú főúton egy 45 éves nő személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy 59 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben az eddigi adatok szerint a vétlen autóban utazó 56 éves nő a helyszínen meghalt, az autó sofőrje, valamint az utasok közül egy 13 éves lány súlyos, a gyanú szerint vétkes autóvezető és egy 16 éves lány könnyű sérülést szenvedtek.

Vasárnap, február 13-án történt a múlt heti ötödik halálos baleset. Fejér megyében, Seregélyes lakott területén késő délután egy 38 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező, egy 61 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint vétkes sofőr a helyszínen meghalt, a másik autó vezetője súlyos sérülést szenvedett.

(nyitóképünkön egy Pesterzsébeten február 9-én történt, nem halálos kimenetelű baleset képe látható – MTI fotó)

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.