Súlyos balesethez vezetett a meggondolatlan előzés. A sofőr a manőver közben szembesült a számítottnál nehezebb körülményekkel.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó Kaposvár környéki férfival szemben, aki egy meggondolatlan előzéssel okozott súlyos balesetet. A férfi 2021 júliusában – három utast, köztük egy gyermeket szállítva – Fonyód irányából közlekedett Kaposvár felé egy kistehergépkocsival, amikor egy enyhén emelkedő, de nehezen belátható útszakaszon előzni kezdett egy terepjárót és egy pótkocsit vontató traktort. A vádlott azonban csak az előzés közben észlelte, hogy a lassú jármű nem egy, hanem kettő nehézpótkocsit vontat, ennek ellenére úgy döntött, hogy a több mint 18 méter hosszúságú járműszerelvény előzését folytatja.
A férfi még az ellentétes irányú forgalmi sávban volt, amikor a balra ívelő kanyarban megjelent a sértett autója, amiben ketten utaztak. A vádlott hiába fékezte intenzíven a gépkocsiját, illetve kormányozta azt a bal oldali útpadka irányába, a frontális ütközést már nem tudta elkerülni. Az elkövető gépkocsijában utazók valamennyien be voltak kötve, így könnyű sérüléseket szenvedtek, ugyanakkor a vétlen gépkocsiban utazó két sértett egyike sem használta a biztonsági övet, ezért egyikük súlyos, míg a másik sértett jelentős munkaképesség csökkenést eredményező, maradandó fogyatékosság mellett gyógyuló sérülést szenvedett. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.