Az igazságosabb díjszabásért jogszabály-módosítást javasol a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjképzésére az ombudsman - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH).
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalának (AJBH) Közleménye szerint a Magyar Autóklub panaszt nyújtott be az alapvető jogok biztosához, amelyben a biztosítók által a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjának meghatározásához használt bonus-malus rendszer rendeleti szintű szabályozásával, valamint az úgynevezett károkozói pótdíj felszámításával összefüggésben jelzett problémákat. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az ügyben készült jelentésében rámutatott, hogy a szabályozás a kártörténeti adatok felhasználásának kérdését teljes egészében a biztosítók döntésére bízza, ami a biztosítók díjmegállapítási rendszerét önkényessé teszi. Az ombudsman álláspontja szerint a szabályozás nincs tekintettel sem a biztosítók díjmegállapításban fennálló tagadhatatlan gazdasági érdekeltségére, sem pedig a közszolgáltatást igénybe vevő fogyasztók érdekeinek a védelmére.
Megállapította, hogy sérti a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság elvét a kgfb-re vonatkozó rendeleti szabályozás, mert nem felel meg a törvényben kapott felhatalmazásnak. A biztosítók által alkalmazott túlzott mértékű károkozói pótdíj torzítja a jogalkotó akaratát tükröző bonus-malus rendszer érvényesülését.Az ombudsman megállapította azt is, hogy a károkozói pótdíj alkalmazása általánosságban nem kifogásolható. Visszás azonban a biztosított kárstatisztikájától elszakadó, túlzott mértékű károkozói pótdíj alkalmazása, amely a kockázat alapú díjkalkulációt, tehát magát a bonus-malus rendszert veszi semmibe. A jogi szabályozás hiányossága esetenként akár a biztosítási alapdíj 150 százalékos növekedését is eredményezhette. Erre tekintettel a diszfunkcionális, a megfigyelési időszak kárain túlmenő károkat is figyelembe vevő, túlzott mértékű károkozói pótdíj alkalmazása torzítja a jogalkotó akaratát tükröző bonus-malus rendszer érvényesülését.
Ezért Kozma Ákos a jelentésében felkérte a pénzügyminisztert, hogy fontolja meg a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló NGM rendelet olyan módosítását, amelynek eredményeként a szabályozás egyértelműen rendezi a kártörténeti adatok biztosítók által történő felhasználásának szabályait és a károkozói pótdíjat – mint alkalmazott díjemelési együttható értékét – korlátok közé szorítja. Emellett felkérte a Magyar Biztosítók Szövetségének elnökét is, gondoskodjon arról, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban érdekelt biztosítók a jelentést megismerjék.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.