A fővárosban tartották a XVI. Országos Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupát. Nagyon szigorúan hangzik, de egy igazán jó verseny volt, amelyben elméleti és gyakorlati tudásban mérkőztek a fiatalok. A lányok nagyon jól szerepeltek!
Az ORFK-OBB hirdette meg idén is a „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” versenyt. Az országos döntőt 2019. április 16-a és április 18-a között Budapesten tartották, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság szervezett meg. A közlekedésbiztonsági rendezvény célja a középiskolás korosztály baleseteinek csökkentése, szabályismeretük elmélyítése volt. A megmérettetésben az ország valamennyi megyéjéből 60 középiskolás fiatal vett részt. A diákok elméleti, ügyességi és szabályossági gyakorlati versenyszámokban mérték össze tudásukat.
A versenyt Fejér megye csapata nyerte meg; második helyet Heves megye érdemelte ki, míg a dobogó harmadik fokára Hajdú-Bihar megye csapata állhatott fel. Gratulálunk a nyerteseknek és a résztvevőknek!
Érdemes megnézni a versenyről készült összeállítást, és a díjátadón készült galériát is!
BUDAPEST ADOTT OTTHONT AZ XVI. ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLÁS KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI KUPÁNAK
Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által meghirdetett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” versenyének országos döntőjét 2019. április 16-a és április 18-a között Budapesten tartották, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság szervezett meg.
Közzétette: BRFK Információs Portál – 2019. április 18., csütörtök
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.