Egyenlőre három hónapos időtartamra maximalizálta a kormány az üzemanyagok árát. Megfékeznék a további áremelkedést.
A kormány úgy döntött, hogy november 15-től a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintos felső határral rögzíti – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy ennél a 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és a gázolaj, de drágább nem. A döntéstől azt várják, hogy az ár felső határának rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak és hozzá tud járulni az infláció mérsékléséhez is. A miniszter elmondta, hogy a benzinár ugrásszerűen nőtt egy év alatt, összességben azonban az üzemanyag Magyarországon a hatodik-hetedik legolcsóbb az unióban: négy országban egyértelműen olcsóbb, Máltán és Cipruson pedig nagyjából hasonló az áruk, mint Magyarországon. Hozzátette: az európai uniós országok közül egyedül Horvátországban rögzítettek – 550 forintos – felső árat a benzinárak féken tartására. A benzin és a gázolaj ára a gazdaság működésére és általánosságban az árakra is hatással van, ezért döntött a kormány a felső határról. A 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát három hónapra rögzítik 480 forintban, a döntést ezt követően vizsgálják felül. Az üzemanyagok jövedéki adója az Európai Unióban Magyarországon a legalacsonyabb, mérsékléséről a kormány már korábban döntött. A jövedéki adó és az áfa csökkentését nem tervezik, ahogy az üzemanyag-kereskedők kompenzálását sem. Az előírást be nem tartó kutakat bezárhatják. Az üzemagyagárak maximálását közvetlenül tiltó európai szabály nincs, a horvátok jóval magasabb árnál, 550 forintnál határozták meg a benzinárat, ott az Európai Bizottság nem lépett fel – hangsúlyozta a miniszter.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.