2019.07.03, 12:42
Jönnek az elektromos kamionok

Júniusban először közlekedett a svájci főváros, Bern utcáin az ABB technológiai megoldását alkalmazó, kibocsátásmentes e-tehergépkocsi.

Az ABB az e-tehergépkocsit a kísérleti teherautók gyártására szakosodott partnerével, az E-Force One-nal közösen fejlesztette ki.  A jármű kifejlesztése azt a célt szolgálja, hogy a cég 2022 végére villamos meghajtású járművekből álló áruszállító flottát alakítson ki. A teherautó, amellyel az ABB Formula E „Gen2” versenyautót szállították a FIA Formula-E autóverseny berni futamának nyitóeseményére, az ABB által gyártott villanymotorral, inverterrel, hajtás- és akkumulátorrendszerrel van felszerelve. Az akkumulátorok töltését a Terra 54 villámtöltők biztosítják. A feltöltött akkumulátorok maximum 300 km hatótávolságot biztosítanak a jármű számára.

Az első két tehergépjárművet az észak-svájci Turgiban működő teljesítményelektronikai gyárban fogják szervizelni. A több hónapig tartó tesztelési fázist követően, a gyártó jelenleg 11 dízel üzemű járműből álló flottáját a következő három évben e-tehergépkocsikból álló flottára kívánja lecserélni. A többletköltséggel nem járó átállásnak köszönhetően a becslések szerint évi 400 tonnával csökkentik a flotta szén-dioxid-kibocsátását.

Morten Wierod, az ABB Hajtások üzletágának vezetője így nyilatkozott: „A teherautókhoz kifejlesztett új hajtáslánc jelentős előrelépést jelent a nehézjárművek e-mobilitási technológiája terén. Jól jelzi azt a jelentős fejlődést, amit a jobb energiahatékonyságú és alacsonyabb karbon-kibocsátású technológiák terén elértünk. Terveink szerint az e-teherautót a napi üzleti tevékenységeinkben is használni fogjuk.”

Svájcban az ABB lesz az első vállalat, amely kísérleti jelleggel teljes körűen villamos hajtású tehergépkocsikra alapozza az áruszállítását. Az e-járművek a tesztelési időszakban az ABB létesítményeket összekötő útvonalakon közlekednek majd. A tervek szerint a Svájcon belüli leghosszabb áruszállítási útvonal 235 km lesz, amely még belül van a kísérlethez kiválasztott háromtengelyes EF26 járművek hatótávolságán. Ha a járműveket a jelenleg rendelkezésre álló legnagyobb kapacitású akkumulátorokkal szerelik fel, a hatótávolság akár 500 km-re is megnövelhető.

A 25 tonnás prototípus járműveket 310 kWh-ás akkumulátorral szerelik fel, amelyek éjszakai töltését a Turgiban lévő járműtelepen végzik majd. Egy akkumulátor feltöltéséhez 6 órára van szükség. A 360 kW-os motorok 2700 Nm nyomatékot adnak le, és lehetővé teszik, hogy az e-tehergépkocsi biztonsággal tudjon vonatni egy 12 tonnányi teherrel megrakott trélert. A jármű maximális sebessége 85 km/h. Eltekintve a gumiabroncsok által generált zajtól, a jármű menetzaja elhanyagolható. A Turgiban lévő járműtelepen működő töltőállomások energiaellátását – köszönhetően a gyárban már kiépített napelemtábláknak és invertereknek – fenntartható energiaforrásból tudják majd biztosítani.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.