A közlekedési hatóság ismét a közutakon ellenőrzi a forgalomban érszt vevő buszokat és teherautókat.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken jelezte, hogy ismét a buszokat és a teherautókat ellenőrzik a közutakon a közlekedési hatóság szakemberei. A március 10-12 között végzendő közúti műszaki, illetve megfelelőségi vizsgálatok célja a közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő személy- és áruszállító járművek kiszűrése, szankcionálása. A tárca jelezte, Magyarország rendszeresen részt vesz a tizennégy európai ország közlekedési hatóságait tömörítő Euro Controle Route (ECR) együttműködés ellenőrzéseiben, amiket havonta-kéthavonta tartanak. A tavaly lebonyolított hét akció során közel 7800 személy- és áruszállító járművet, több mint 5500 teherautót és több mint 2200 buszt vizsgáltak meg, ezek közül minden tizedik problémásnak bizonyult. Az ellenőrzés során a hatóság munkatársai a gépjárművek általános műszaki állapotát, előírásoknak való megfelelőséget vizsgálják. A vizsgálat kiterjed a menetíró készülékek ellenőrzésére, a vezetési és pihenőidők betartására is. Ha a műszaki, biztonsági és környezetvédelmi tulajdonságokra vonatkozó rendelkezések megsértésének mértéke ezt indokolttá teszi, az eljáró hatóság a szabályszegő járművet a közlekedésbiztonsági kockázat elhárításáig visszatartja.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.