2021.11.02, 16:36
Káosz az M30-ason

Az új M30-as autópályán a Magyar Közút tájékoztatása szerint forgalommal szemben és kerékpárral is közlekedtek - videó felvétel is készült.

Az M30-as autópálya új, Miskolc és Tornyosnémeti közötti, mintegy 60 kilométernyi szakaszán a múlt hét keddi (október 26.) átadás óta többen is a forgalommal szemben hajtottak fel, sőt, volt aki kerékpárral közlekedett a leállósávon. Az eseményeket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. forgalomfigyelő kamerái is rögzítettek.

Október 30-án kora reggel egy 82 éves kazincbarcikai nő az M30-as autópályán először szabályosan haladt, majd meggondolta magát és megfordult, utána nagy sebességgel a forgalommal szemben vezetett egészen Halmajig. Vannak felvételek arról az esetről is, amikor egy 59 éves encsi nő aznap a kora délutáni órákban szintén a forgalommal szemben közlekedett a 64-es kilométerszelvény térségében. Ő ráadásul kétszer is megfordult a pályán, mire sikerült lehajtania.

Előbbi esetben sajnos baleset is történt, ugyanis az 51-es kilométerszelvénynél két lengyel kamion haladt a külső és belső sávban egymás mellett, amikor észlelték a szembejövő autót a leálló, illetve a külső sávba húzódtak le, azonban a két kamion érintőlegesen így is ütközött, míg a szabálytalan autós továbbhaladt. A rendőrség mindkét esetben előállította a sofőröket, vezetői engedélyük bevonásáról intézkedtek és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint azokban a térségekben, ahol új autópálya szakaszok épülnek, ott érdemes az arra közlekedőknek még utazásuk előtt megtervezniük útvonalukat, hogy feltérképezhessék, hol, milyen csomópontokon keresztül tudnak felhajtani és eljutni úticéljukhoz. A térségben élőknek is fontos, hogy ne megszokásból vezessenek, figyeljék az előjelzéseket, a gyorsforgalmi utakhoz kapcsolódóan kék hátterű táblákon jelzik a szakemberek az útirányokat, településeket.

Fontos még megjegyezni, hogy érdemes az autósoknak folyamatosan frissíteniük navigációs eszközeiket és mindig a legfrissebb térképszolgáltatásokat használniuk, ugyanis az is rendszeresen előforduló probléma, hogy a régi szoftverek nem ismerik fel az új pályaszakaszokat és nem megfelelő utasításokat adnak a közlekedőknek, mint például, hogy forduljanak meg. Ezért is fontos, hogy elsősorban a kihelyezett tábláknak, előjelzéseknek megfelelően közlekedjük. Az új M30-as autópályán található digitális kijelzőkön ezért külön megerősítették a jelzéseket a szakemberek, hogy még jobban segítsék az autósok tájékozódását.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.