Véradással egybekötött vezetéstechnikai képzést és pályamotorozást szervezett a Hungaroringen a Szent Margit Kórház, az Országos Vérellátó Szolgálat, az Országos Kórházi Főigazgatóság, az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Hungaroring Sport Zrt. és a KTM Centrum.
Az idei nyárra a motorkerékpáros balesetek megelőzése került előtérbe, mivel idén már 15 motoros veszítette életét közúti közlekedési balesetben (csak a június 7-vel induló héten öt motoros halt meg). Tavaly a teljes nyári időszakban 15 motorkerékpáros szenvedett baleseti halált, 2019 nyarán pedig 25 motoros halt meg. És még csak a nyár első hónapjának alig jutottunk túl a felén.
![2106 Hungaroring Motorosnap1 1](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/2106_hungaroring_motorosnap1_1.jpg)
Az ORFK-OBB és partnerei, mint a Hungaroring Sport Zrt., vagy a HUMDA évente hirdet ingyenes tréningeket, míg a KTM Centrum a rendezvényeken a motorok műszaki átvizsgálását végzi el térítésmentesen. Ilyen alkalom volt a mai napon, június 18-án, pénteken is, valamint lesz a jövő hét pénteken, június 25-én. A mai abból volt különleges, hogy a Szent Margit kórház részvételével véradó bázis is kitelepült, amelyen a résztvevők közel fele élt is a segítségadás ezen formájának a lehetőségével: adott vért. Többen regisztráltak a véradásra, mint ahányan végül adhattak, mert az orvosi vizsgálat eredményétől függ, hogy valaki adhat-e vért. A kórház szakembere megjegyezte, hogy a véradás részben orvosi vizsgálat is, rendszeres véradók lényegében így folyamatos egészségügyi kontroll alatt állnak, ami bizony nem elhanyagolható segítség a mai világban.
![2106 Hungaroring Motorosnap1 7](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/2106_hungaroring_motorosnap1_7.jpg)
A véradás mellett a többi program „forgatókönyv” szerinti volt, az ORFK-OBB kresz-tesztekkel készült, ki lehetett próbálni a virtuális valóságot egy kerékpárt felszerelve a kötelező kellékekkel – virtuálisan, VR-szemüvegben. A KTM centrum műszaki segítséget nyújtott, a Continental sátrához pedig gumiabroncsokat érintő kérdésekkel lehetett benézni.
![2106 Hungaroring Motorosnap1 6](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/2106_hungaroring_motorosnap1_6.jpg)
A vezetéstechnikai kurzust és a pályamotorozást a Groupama Tanpálya kollégái vezették a tőlük megszokott profizmussal. A résztvevők közül többen segítették a sajtófotósok munkáját, például a backgroundon való látványos egykerekezéssel.
![2106 Hungaroring Motorosnap1 5](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/2106_hungaroring_motorosnap1_5.jpg)
A Hungaroringen melegben mindig melegebb van mint másutt (hidegben pedig hidegebb), most jó idő volt, tapadt az aszfalt, a munkanapi és szezonkezdő állapotban annyian jöttek el, amivel pont igazán élvezhetővé vált a pályázás, gyakorlás! Jöjjenek el a jövő héten is a motorkerékpározás szerelmesei!
![2106 Hungaroring Motorosnap1 4](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/2106_hungaroring_motorosnap1_4.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.