A közösségi közlekedés buszainak forgalmi sávokat alakítottak ki Budapesten az M3 metró november 7-én kezdődött belvárosi pótlásához kapcsolódóan. Vannak speciális sávok, ahol taxi és kerékpáros sem haladhat!
Az M3 metró belvárosi szakaszának felújítási munkálatainak elindulásával egyidejűleg indult a metrópótlás. A pótlóbuszok a következő másfél évben váltják ki az addig nem közlekedő metrókat. A pótlóbuszok haladásának segítésére forgalmirend- és lámpaprogram-módosítások, illetve a forgalmi sávok átalakítására került sor az érintett útvonalakon. A belvárosi metrópótlás idejére 13 kilométernyi útszakaszon jelöltek ki a fővárosban autóbusz forgalmi sávot.
Továbbá kialakítottak vegyes használatú sávokat is, mintegy 1 kilométernyi hosszon. A speciális sávot a közösségi médiában leginkább „BKK-sáv” néven emlegetik. Ilyen sáv van a Múzeum körúton a Kálvin tértől az Astoriáig tartó útszakaszon körülbelül 500 méteren, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Károly körúton a Szent István-bazilikától a Gerlóczy utcáig tartó 600 méteres szakaszon.
A “BKK” sávokban olyan egyedi forgalomtechnikai megoldást alakítottak ki, amely a metrópótló buszok előnyét szolgálja. Azt, hogy ezeket a sávokat ki használhatja, a besorolás rendjét mutató KRESZ-táblák és az ahhoz tartozó kiegészítő táblák szabályozzák, amelyek szerint mindkét útszakasz külső sávjába tilos a behajtás, kivéve a BKK buszjáratai és a motorosok számára. Az útburkolatra felfestett BKK felirat a KRESZ-táblákon jelzett szabályokat megerősítik (azaz önmagukban nincs joghatályuk), de felhívják a figyelmet arra, hogy ezek az útszakaszok egyedi szabályozásúak.
Így tehát az Astoria felé vezető, Kálvin tér és Astoria, valamint a bazilika és a Gerlóczy utca közötti útszakaszt csak a BKK közösségi közlekedési buszjáratai és a motorosok használhatják, arra más járművel, tehát többek között taxival és kerékpárral sem lehet behajtani. Kivételt mindössze a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, azaz például a rendőrség, a mentők, a tűzoltók jelentenek.
Ez a forgalomtechnikai megoldás is megfelel a KRESZ előírásainak. Kevés esetben ugyan, de van a használatára példa a fővárosban: a II. kerületi Bimbó úton 1996 óta, míg az M1 és M7 autópálya bevezető szakaszán 2013 óta hasonló szabályozású a buszok által használható sáv.
Az új (normál szabályozású) buszsávok (13 kilométernyi) pedig a következő utcákat érintik:
- a Váci úton a Lőportár utca és a Csanády utca között mindkét irányba,
- a Váci úton a Csanády utca és a Nyugati tér között a Nyugati tér irányába a korábbi parkolósáv helyén,
- a Kiskörúton az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba,
- az Andrássy úton a Jókai tértől az Erzsébet térig az Erzsébet tér irányába,
- a Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló balra kanyarodó sávban,
- az Üllői úton a Kálvin tér és a Delej utca között mindkét irányban.
Ezekre a buszsávokra a fővárosi közlekedők számára már ismert szabályok vonatkoznak: a buszsávban a menetrend szerinti közösségi közlekedési járműveken kívül a megkülönböztető jelzéssel felszerelt járművek, a taxik, a motorosok, valamint megfelelő felfestés esetén a kerékpárosok és bizonyos megkötéssel a szemétszállító járművek haladhatnak. Más jármű kizárólag akkor hajthat rá a buszsávra, ha bekanyarodni készül és a közúti jelzések lehetőséget biztosítanak ebből a célból a sávváltásra.
Kerékpározni a most kijelölt, fentebb részletezett buszsávok egyikében sem szabályos, sem a Bajcsy-Zsilinszky úton, sem az Üllői úton. A Károly körút Dohány utca és Astoria közötti szakaszán sem buszsáv, sem „BKK-sáv” nincs kijelölve, ott a szűkebb útszakaszon közös, normál forgalmi sávnak minősülő sávon együtt haladhatnak át a kerékpározók a többi közlekedővel. Szabályosan kerékpározni ezeken az útszakaszokon tehát buszsáv melletti, szélső „általános” forgalmi sávban lehetséges.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.