A Magyar Autóklub az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) támogatásával Közlekedésbiztonsági és ügyességi versenyt hirdet. A legjobb magyarok kiutazhatnak a nemzetközi megmérettetésre Spanyolországba.
18-26 év közötti fiatal sofőrök jelentkezését várja a Magyar Autóklub, hogy kiválaszthassa a jelentkezők közül a két legjobbat, akik majd Magyarországot képviselhetik az FIA „Best Young Driver” verseny nemzetközi döntőjén. A versenyre jelentkezhetnek, akik 1995. október 10. és 2004. augusztus 26. között születtek és rendelkeznek érvényes B kategóriás jogosítvánnyal.
A verseny felmenő rendszerű és elméleti, valamint gyakorlati részből áll. A versenyre egy online elméleti teszt kitöltésével lehet, aki ezt sikeresen teljesíti, az részt vehet az elméleti versenyen, amelyet szintén online rendeznek június 27. és július 10. között. A legtöbb pontszámot elért, és részvételi feltételeknek megfelelő 20 résztvevő (10 nő, 10 férfi) indulhat a gyakorlati döntőn, hogy kik lesznek azok, arról július 31-ig tájékoztatást kapnak a résztvevők.
A gyakorlati versenyt a MAK vezetéstechnikai pályáján, Újpesten, a Berda József utca 15. szám alatt tartják. A gyakorlati döntőn a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó 2 fő (1 nő és 1 férfi) kvalifikálja magát a nemzetközi versenyre.
A magyarországi verseny díjazása:
- Kiutazási lehetőség a nemzetközi döntőre + Standard MAK tagság 1 évre
- Páros belépőjegy a Rally Hungary 2022 versenyre + MAK Standard tagság 1 évre
- Élmény vezetéstechnikai tréning + MAK Standard tagság 1 évre
- 4-10. helyezetteknek Standard MAK tagság 1 évre
A nemzetközi verseny időpontja október 8-10., és Spanyolországban, Madridban tartják. A Magyar Autóklubot az összesített versenyben első helyen végzett páros képviseli, míg a második helyezettek a tartalékversenyzők.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.