A barátnője is elhunyt annak a fiatal sofőrnek, aki hanyagul, figyelmetlenül előzött és a veszélyhelyzetben is rosszul reagált.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. október 4-én a 44-es főúton, Tiszaug közelében szabálytalanul előzve balesetet okozott, ami miatt két utasa meghalt, a harmadik utas pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a vádlott 2019. október 4-én délután Tiszaug közelében, a 44-es számú főúton Lakitelek irányába egy személygépkocsit vezetett. Az időjárás derült volt, a látási viszonyok is jók voltak, az aszfaltozott úttest száraz volt. A vezető melletti ülésen utazott a vádlott barátnője, míg a hátsó üléseken a barátnő 11 éves húga és a barátnő anyja ültek.
A vádlott egy jobbra ívelő kanyarban az egyenetlen, kátyús úttesten úgy kezdett előzni, hogy a szembejövő sáv nem volt kellő távolságban szabad. A vádlott mintegy 88-94 km/h sebességgel hajtott, fékezni kezdett, de ennek ellenére mintegy 40-42 km/h sebességgel nekiütközött egy szemből jövő pótkocsis teherautó elejének. Az ütközés után mindkét jármű a vádlott haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávban állt meg. A balesetben a személyautó jobb oldali első ülésén utazó barátnő és a jobb oldali hátsó ülésen utazó anya olyan súlyos sérüléseket szenvedtek el, hogy a helyszínen meghaltak. Az anyja mellett utazó 11 éves lány és a vádlott 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedtek. Mind a vádlott, mind pedig a sértettek szabályosan becsatolt biztosági övet használtak.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja. A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Az ügyész végrehajtandó fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
(a fenti fotó a helyszínen készült, forrás: MTI)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.