Valamelyest leszoktak az emberek a tömegközlekedésről. Használóinak aránya a járvány előtti 49 százalékról 37 százalékra csökkent.
A tömegközlekedést naponta használók aránya a járvány előtti 49 százalékról 37 százalékra csökkent, míg a tömegközlekedést teljesen elkerülők száma 5 százalékról 9 százalékra emelkedett – ismertette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) legfrissebb, őszi kutatását. Felhívták a figyelmet rá, hogya járvány hatására visszaesett az igény a taxitársaságok szolgáltatásaira is Budapesten. A taxikat legalább havonta igénybe vevők aránya (11 százalék) ugyan nem változott, azonban az alkalmanként taxizók száma 12 százalékról 8 százalékra csökkent; azoké, akik 2-3 havonta vagy annál ritkábban vették igénybe ezt a szolgáltatást.
A felmérés szerint, amelyet a BKIK megbízásából a Trend International Market Research Kft. végzett (online kérdőíves felmérés 1000 fős mintával, 16 évesnél idősebb budapesti lakosok, illetve a budapesti agglomerációban élők megkérdezésével), más eszközök (autó, kerékpár, robogó) használata sem növekedett, ami azt jelenti, hogy az emberek összességében kevesebbet közlekednek a fővárosban. A kutatás szerint ez elsősorban az otthoni munkavégzéssel töltött munkanapok emelkedő számának köszönhető.
A válaszadók harmada úgy vélte, a járvány teljes lecsengése után is kevesebbet fog közlekedni a fővárosban – legyen szó akár saját eszközről, akár tömegközlekedésről -, a változás tehát tartósnak ígérkezik. Mobiljegyet a megkérdezettek negyede vásárolt már, ez a megoldás a fiatalok körében a legelterjedtebb: a 16-18 évesek 39 százaléka, a 19-28 évesek 37 százaléka, a 45 év felettieknek viszont csak a 14 százaléka váltott ilyen jegyet. A BKK Futár 90 százalékos ismertséggel és 72 százalékos használati aránnyal rendelkezik.
A legújszerűbb közlekedési eszközök használata mérsékelt: a Budapesten közlekedők ötöde vett már igénybe autómegosztó-, és negyede bicikli-, roller- vagy robogómegosztó-szolgáltatást. A Budapesten közlekedők 17 százaléka kifejezetten, 48 százaléka viszonylag elégedett volt azzal, ahogy a BKK reagált a pandémiára, a MÁV esetében 11 és 37 százalék adott ilyen válaszokat.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.