Az általános iskolás, 5-6-os gyerekeknek kiírt "Ki a mester két keréken?" verseny kedden kezdődött az elméleti feladatokkal, majd szerdán a gyakorlatiakkal. A második nap ki is derült, hogy tényleg ki a mester!
A versenyen résztvevő 10-12 éves lányok és fiúk nagyon ügyesek voltak. Az ország valamennyi megyéjéből érkezett csapat, a versenyzők összesen negyvenen voltak. Mint korábban is írtuk, a verseny első napján a megnyitót követően a srácok megírták a KRESZ-tesztlapokat, majd a második napon délelőtt került sor az ügyességi pálya teljesítésére a Tata-városi sportcsarnokban. A verenyt Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Autóklub megbízásából a Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezte meg meg Tatán, az Olimpiai Központban és a Városi Sportcsarnokban.

A “IX. Ki a mester két keréken?” országos kerékpáros verseny május 22-én délután az eredményhirdetéssel zárult, amelyen nagyon sok ajándék talált gazdára. Az első helyezést Heves megye csapata érte el, a második Pest megye lett, a dobogó harmadik fokára Szabolcs-Szatmár-Bereg megye csapata állhatott fel. Az egyéni első két helyezett fiú és lány képviseli majd Magyarországot a Magyar Autóklub színeiben az európai versenyen, amelyet Svájcban, Genfben rendeznek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.