A díjfizetős útszakaszokon két éve bevezetett 60 perces türelmi időnek köszönhetőn tavaly közel másfél millió autós tudta pótolni az elmulasztott úthasználati díjbefizetést büntetés kiszabása nélkül.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. közlése szerint a 2018 januárjában bevezetett 60 perces türelmi idő beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ez azt jelenti, hogy díjfizetés köteles útszakaszra hajtva az autósnak az úthasználat megkezdésétől számítva további 60 perc áll a rendelkezésére a úthasználati díj rendezésére. A bevezetés célja volt, hogy a jóhiszemű, de helyismerettel nem rendelkező, vagy figyelmetlen autósok felhajtva a fizetős útszakaszokra lehetőséget kapjanak a díj rendezésére, anélkül, hogy büntetést kapnának.
A NÚSZ adatai szerint 2018-ban, tehát a késve fizetés lehetőségének a bevezetése évében 1,2 milliószor éltek az autósok a 60 perces türelmi idő lehetőségével, 2019-ben viszont a díjellenőrző kamerák már összesen 1 433 671 olyan jogosulatlan úthasználatot rögzítettek, amelynél a jármű vezetője az adott pillanatban még nem rendelkezett érvényes úthasználati jogosultsággal, de 60 percen belül megvette a szükséges e-matricát, így mentesült a későbbi pótdíjbefizetés alól.
Bartal Tamás, a NÚSZ vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy az utólagos vásárlások száma mind a külföldi, mind pedig a belföldi úthasználók körében jelentős. Azt tapasztalják, hogy a belföldi autósok esetében mintegy 33 százalékkal nőtt a 60 percen belüli matricavásárlások száma 2018-hoz képest. Aki a sztrádán döbben rá, hogy nincs matricája, az akár autópálya-pihenőnél kiállva mobileszközzel is megvásárolhatja a jogosultságot, amihez a NÚSZ oldalát, az ematrica.nemzetiutdij.hu-t ajánlja a vezérigazgató – minthogy ezen a felületen vásárolva nem kerül felszámolásra úgynevezett kényelmi díj. Tapasztalatai szerint a sztrádahasználó autósok egyre gyakrabban, és egyre tudatosabban élnek az utólagos vásárlás lehetőségével, így sokan mentesülnek a későbbi pótdíjbefizetés alól.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.