Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott egy bolgár állampolgárságú autóvezető.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Tatabányai Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt azzal a bolgár állampolgár férfival szemben, aki balesetet okozott az autópályán, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A vádirati tényállás lényege szerint a férfi 2021. szeptemberében 11 órakor egy személygépkocsival közlekedett az M1-es autópályán Győr irányába, Komárom térségében. A vádlott a külső sávba hajtott anélkül, hogy elsőbbséget adott volna az ott szabályosan közlekedő gépjárműnek. A vétlen jármű sofőrje a baleset elkerülése végett fékezett, kitért a vádlott által vezetett jármű elől, amelynek következtében a gépjármű a tetejére, majd vissza borult. A vádlott megállt, odament a baleset helyszínére, látta, hogy a gépjármű sofőrje könnyebben megsérült, azonban a helyszínről adatai hátra hagyása, továbbá a mentőszolgálat, a rendőrség értesítése nélkül távozott. A terheltnek az ügyészség 350.000,- Ft biztosíték letétbe helyezését engedélyezte, így elhagyhatta Magyarország területét. Az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben. A vádiratban arra tett indítványt, hogy a Komáromi Járásbíróság pénzbüntetést szabjon ki a férfival szemben, valamint tiltsa el a járművezetéstől.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.