A Magyar Közút lemérte a kerékpáros forgalmat és komoly növekedést tapasztalt lényegében az ország minden részében, minden évszakban az általa kezelt kerékpáros utakon.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából országszerte 106 helyszínen végzett kerékpáros forgalomszámlálást a Magyar Közút Zrt. a kezelésükbe tartozó külterületi kerékpárutakon. A szakembereik 1-1 nyári hétköznapon és hétvégén, majd egy őszi hétköznapon, napi 15 órában, reggel 6-tól este 21-ig, óránkénti bontásban rögzítették az elhaladó kerékpárosok számát.
A 2020-as mérési eredmények a szabadidős forgalom nagymértékű, átlag 17 százalékos növekedését mutatják. Új jelenség, hogy tavaly a hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron mintegy 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. Megyei összevetésben jól kirajzolódott, hogy a nagy kiterjedésű síkvidéki területekkel és tömegeket vonzó turisztikai célpontokkal rendelkező megyékben továbbra is az átlagosnál magasabb a kerékpáros forgalom. Az úgynevezett hivatáscélú kerékpározás nagyobb arányban van jelen az Alföldön, míg Fejér, Somogy és Zala megyékre a szabadidős kerekezés túlsúlya a jellemző.
Az egyes mérőpontokat vizsgálva első lett a békéscsabai Andrássy út, ahol három nap alatt 13 459 biciklista haladt el a mérőpont előtt. A képzeletbeli dobogó alsóbb fokain is a keleti országrész nagyvárosai állnak, a szegedi Oskola utca (8334) után a debreceni Kossuth tér (7375) következik. Nyugaton a nagy tavak viszik a prímet, a fonyódi Fürdő utca (4891) mögött a Velencei-tó menti Pákozd-Dinnyés a második (4652), aztán újra a Balaton jön, a siófoki Baross hídon megfordult 4378 kerekessel. A nyugati országrész legforgalmasabbnak bizonyult, nem vízparti helyszíne a szombathelyi Szent Márton utca (4330), az első ötbe itt még a 2020-as Év kerékpárútja cím nyertesének, az Által-ér völgyi kerékpárútnak a tatai vége is befért (3982).
![Magyar Kozut Kerekparos Forgalom Resize](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/05/magyar_kozut_kerekparos_forgalom_resize.jpg)
A legnagyobb, 76 százalék feletti átlagos növekedést a Balatonnál és a Tisza-tónál regisztráltak az elmúlt három évben. Jól látszik az adatokon, hogy ahol kerékpáros fejlesztések történtek az elmúlt időszakban – mint pl. a Tisza-tó – ott rövid időn belül látványosan megnövekedett a kerékpáros forgalom. Kormányzati tervek szerint 2030-ig 15 ezer kilométerre bővítik a kiépített és kijelölt kerékpárutak összes hosszát, vonzóbb feltételeket biztosítva a munkába vagy kirándulni kerekezők számára.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.