Kidöntötte az autómosó betonkerítését egy bedrogozott fiatal sofőr. (videóval)
A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű fiatal felnőtt férfival szemben, aki 2021 decemberében járművezetéstől eltiltása ellenére, kábítószer hatása alatt vezetve okozott balesetet Salgótarjánban. A vezetői engedéllyel sosem rendelkező, az elkövetés idején 19 éves vádlott 2021. december 10-én, délelőtt, Salgótarján belvárosában gépkocsijával egy önkiszolgáló autómosó területére hajtott, ahol a megfordult, majd a porszívóállás mellett átugratott a gyepszegélyen és az autómosó kerítésének hajtott.
A sofőr kábítószer fogyasztása után, bódult állapotban vezette a gépjárművet, ráadásul úgy, hogy a vezetéstől korábbi cselekményei miatt a bíróság már eltiltotta, ráadásul felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt is állt. Emellett mind ő, mind a gépkocsiban utasként tartózkodó társa ruházatából kábítószer-prekurzornak minősülő drog került elő. A 19 éves vádlottnak így négy bűncselekmény, a kábítószer fogyasztása, bódult és eltiltás hatálya alatti vezetés, valamint kábítószer-prekurzorral visszaélés miatt is felelnie kell, társával szemben ugyancsak ez utóbbi bűncselekmény miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járási Ügyészség.
A sofőr teljes beismerő vallomása esetén – halmazati büntetésként – 2 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől, és 3 év járművezetéstől eltiltásra számíthat az előkészítő ülésen, valamint a korábbi felfüggesztett szabadságvesztést is le kell töltenie. Társával szemben pénzbüntetés az indítvány. Az esetet biztonsági kamera rögzítette.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.