Lezárásokra kell számítani a fővárosban délután a Puskás Aréna környékén.
Számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani március 23-án, csütörtökön 17 órától a fővárosi Puskás Aréna környékén a Magyarország-Észtország válogatott labdarúgó-mérkőzés miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Mivel az aréna környékén korlátozottak a parkolási lehetőségek, ezért a BKK kérése, hogy a Puskás Arénát a szurkolók közösségi közlekedéssel közelítsék meg. Ennek érdekében a 19.30-kor kezdődő mérkőzés előtt és azt követően a megszokottnál sűrűbben indul a 2-es és a 4-es metró, valamint az 1-es villamos. A stadionba a Dózsa György út és a Stefánia út felől lehet belépni. Az aréna gyalog nemcsak a Puskás Ferenc Stadion metróállomástól, hanem a Keleti pályaudvartól, a Verseny utcán át is megközelíthető.
Várhatóan 17 órától lezárják a Dózsa György utat a Thököly út és a Kerepesi út között, a Stefánia utat a Thököly út és a Hungária körút között, az Ifjúság útját, a Verseny utcát, valamint az Istvánmezei utat. 17 órától a Thököly úton közlekedő buszok mindegyike megáll a Reiner Frigyes park és a Thököly út/Stefánia út megállóhelyen. A 30-as autóbusz mindkét irányban a Thököly úton közlekedik, nem érinti a Verseny utcai megállót. A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion helyett a Keleti pályaudvarig közlekedik, a 79-es vonalán, a 77-es trolibusz pedig a Stefánia út helyett a Hungária körúton jár majd.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.