2021.05.17, 18:59
Lopott autókat legalizáltak

Résen kell lenni használtautó-vásárlásnál, mert bele lehet futni legalizált lopott autókba, amelyekről, ha bebizonyosodik, hogy bűncselekményből származnak, akkor az új tulajdonos futhat a pénze után. 19 fős bűnbandát fogtak el.

Büntetőeljárást indítottak 19 gyanúsított ellen, miután egy magyarországi székhelyű csoport tagjaiként külföldről származó, jellemzően lopott gépjárműveket szállítottak Magyarországra, majd értékesítették azokat. Az eset felderítésére nemzetközi nyomozócsoportot hoztak létre, amely összesen 96 – Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Szlovákiából származó – járművet foglalt le. Ezek között 78 személygépkocsi, 16 mezőgazdasági vontató és építőipari munkagép, valamint két kamion is volt. A nyomozócsoport emellett további 89 autót is azonosított, amely nem Magyarországon, hanem Európa-szerte került forgalomba.

Az értékesítés előtt sok esetben átütötték a járművek alvázszámát, a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el azokat. Sőt, előfordult, hogy a hamis papírokkal kicsalt autókat ideiglenesen forgalomba helyeztették Németországban, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba, ezáltal nehezebb volt a nyomon követésük is. A történet nem egyedülálló, ráadásul nem csak azok jártak pórul, akiktől eltulajdonították az autókat és a munkagépeket, hanem azok is, akik a lopott példányokat megvásárolták.

„Nem kivételes eset, hogy egy gyanútlan tulajdonos autóját lefoglalták, mert kiderült róla, hogy az általuk megvásárolt négykerekű lopott volt, és hosszú ideje körözi valamelyik ország rendőrsége. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a vásárló mindig résen legyen, amikor használt járművet vesz, és ne azonnal, gondolkodás nélkül ugorjon bele akár sok millió forintos autóvásárlásba. Amennyiben a rendőrség lefoglalja az adott kocsit, a jóhiszemű vevő jó eséllyel soha több nem látja viszont a kifizetett összeget.” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Az üzletember azt is hangsúlyozza, hogy jelentősen csökkenhet a kockázat, ha az üzletkötés előtt a vevőjelölt elviszi egy márkaszervizbe az autót. Emellett a Jármű Szolgáltatási Platform oldalán díjmentesen, elektronikus úton is lekérdezhető az eredetiségvizsgálat képi dokumentációja, az alapvető műszaki adatok, a forgalmazási korlátozási adatok, a káresemények és a járműnyilvántartásban szereplő kilométeróra adatai – igaz, a külföldről származó autók adatait és a hazai gépkocsik 2019. január 1. előtti kártörténetét nem tartalmazza az oldal. Ezért is elengedhetetlen, hogy szakértő is megvizsgálja az autót a vásárlás előtt. A Jármű Szolgáltatási Platformhoz hasonló oldal egyébként a környező országokban, így például Németországban és Szlovákiában is létezik, azokat is érdemes felkeresni határon túlról érkező autók kapcsán.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.