Száz darab VW e-up! elektromos autóval Prágában megkezdte működését a GreenGo magyar autómegosztó cég.
Simon Capek, a GreenGo csehországi vállalatának igazgatója újságíróknak azt mondta, hogy három hónapon belül az igénybe vehető gépkocsik számát kétszázra emelik. A magyar cég csehországi vállalata mintegy húsz alkalmazottal fog dolgozni. A kocsikat mobil applikáción keresztül lehet kölcsön venni. Egyelőre csak az úgynevezett szerviz-övezetben, amely a cseh főváros 1. és 2. kerületét, valamint a 3. és a 10. kerület belvárosi részeit foglalja magába. Összesen mintegy 35 négyzetkilométernyi területről van szó. Prágában az applikációba cseh, angol és magyar nyelven lehet regisztrálni. A GreenGo-nak Prágában nincs központja, ahonnan a kocsik elvihetők lennének, illetve ahová vissza kellene vinni őket. Az applikációba bejelentkezők az okostelefonján látja, hol található szabad gépkocsi, milyen az akkumulátor feltöltöttsége, tehát hány kilométert tud megtenni az autóval. A cseh fővárosban már több olyan társaság is működik – például a re.volt, Anytime, Car4Way, Autonapul, Ajo.cz – amelyek az elektromos autók mellett elektromos kismotorokat és rollereket is kínálnak kölcsönzésre. Az érdeklődőknek összesen mintegy ezer darab elektromos- vagy hibrid meghajtású személygépkocsi áll a rendelkezésükre ezeknél a cégeknél. A közelmúltban a cseh Skoda Auto is bejelentette, hogy anyacégével, a német Volkswagennel közösen az idén szintén beindítja Prágában az elektromos autók megosztásos kölcsönzését. A kínálatban a Skoda Citigo iV modellek is szerepelni fognak.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.