A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége a szerdai ülésén úgy döntött, hogy egy hónappal, május 31-ig meghosszabbítja a hazai versenyek megrendezésére vonatkozó tiltását.
“A határozat értelmében a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából, a kormány döntéseivel összhangban, május 31-ig biztosan nem kerül sor semmilyen autóversenyre az országban” – mondta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke. A sportvezető az MTI-nek elmondta, hogy ezzel párhuzamosan dolgoznak azon, hogy a versenynaptárt átszervezzék, ugyanakkor nemcsak a hazai események, hanem a Magyarországra tervezett nemzetközi futamok sorsáért is aggódnak. Hozzátette, a szövetség elnöksége május 15-én újra értékelni fogja az aktuális helyzetet, és ha szükséges, további döntéseket hoz. “A naptár módosításainak kérdésében folyamatosak az egyeztetések az érintettekkel, és közben a nemzetközi szövetség, a FIA döntéseit is figyelemmel kísérjük, mert a hazánkba tervezett nemzetközi események közül többet már érintett a járvány miatt kialakult helyzet” – mondta Oláh Gyárfás. “Felkértük a legnépszerűbb magyar autóversenyzőket, valamint az autósportban dolgozókat, hogy egy közös videóüzenetben buzdítsuk otthon maradásra az állampolgárokat, és hívjuk fel a figyelmet a meghirdetett intézkedések betartásának fontosságára. Nagy örömünkre sokan szívesen részt vettek ebben” – nyilatkozta az MNASZ elnöke. A szövetség Facebook-oldalára feltöltött videóban többek között Baumgartner Zsolt volt Forma-1-es versenyző, Kiss Norbert kétszeres Eb-győztes kamionversenyző, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Turán Frigyes rali Európa-bajnoki futamgyőztes, Vincze Ferenc magyar ralibajnok és a ralikrosszban kétszeres Európa-bajnok Szabó Krisztián is megszólal.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.