Októbertől már csak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél lehet 2019-re érvényes éves, országos e-matricát vásárolni, a szolgáltató viszonteladói körében, például benzinkutakon nem. Az ilyen típusú pályamatricát az ematrica.nemzetiutdij.hu weboldalon vagy a NÚSZ 19 ügyfélszolgálati irodájában vásárolhatják meg az autósok.
Bár a 2019-es éves autópályamatricák értékesítését visszavonták a hálózatból, azonban a 2020-ra érvényes, országos e-matricák értékesítésében a NÚSZ viszonteladói hálózata is részt vesz majd. A NÚSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a D2 díjkategóriába tartozó – hétnél több személy szállítására képes, illetve 3,5 tonnánál kisebb össztömegű áruszállító – járműveknél már nem éri meg idénre éves országos e-matricát venni, ehelyett havi országos pályamatrica vásárlását javasolják. Utóbbival jobban járnak az autósok, egy hónapra ugyanis 9560 forintba, míg egy évre 42 980 forintba kerül a D2-es matrica.
A szolgáltató közölte azt is, hogy az autósok körében gyakori a díjkategória tévesztés, ami pótdíj fizetés köteles. Az idei első fél évben több mint 15 százalékkal nőtt azoknak a magyar autósoknak a száma, akik a D2 kategóriába tartozó járművükre D1-es – azaz személygépjárműre érvényes – országos, havi vagy 10 napos matricát vásároltak. Hozzátették, hogy tavaly a NÚSZ Zrt. a téves besorolás miatt több tízezer fizetésre felszólító levelet küldött belföldi ügyfeleinek.A NÚSZ Zrt. azt javasolja az autósoknak, hogy matricavásárláskor mindig a forgalmi engedélyben található adatoknak megfelelőn vásárolják meg az e-matricát. Az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon az autósok tájékoztatást kapnak a megfelelő kategória kiválasztásához, probléma esetén pedig fordulhatnak a NÚSZ telefonos ügyfélszolgálatához is.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.