A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák, az időpontokat a jelentkezések függvényében hirdetik majd ki - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Az ITM korábbi döntése alapján Budapest és Pest megye kivételével már a hét elején újraindulhattak a márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések. A vizsgákkal kapcsolatban Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy csütörtökig a különböző kategóriákban közel 2500 vizsgázó adott számot felkészültségéről, ezen belül 1300-an a legtöbb jelentkezőt felvonultató “B” kategóriában.
A tapasztalatok szerint az újraindulás után a sikeres vizsgát tevők aránya valamennyi kategóriában felülmúlta a korábbi időszak átlagát.”A mutató a közlekedési alapismeretekből vizsgázók esetén 66-ról 70 százalékra, a forgalmi vizsgát tevők esetén 56-ról 66 százalékra javult. A vizsgák minden esetben fennakadások nélkül zajlottak, a résztvevők fegyelmezetten követték a biztonsági előírásokat” – fogalmazott az államtitkár.
A korlátozó intézkedések legutóbb bejelentett feloldásával összhangban a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. Pest megye területén is haladéktalanul megkezdte a közúti járművezetői és közúti közlekedési szakemberek vizsgáinak szervezését, megnyitotta ceglédi, pomázi, szigetszentmiklósi és váci ügyfélszolgálati irodáit. A vizsgaközpont már fogadja az autósiskolákból beérkező vizsgajelentéseket, a vizsgák várhatóan a jövő hét első felében kezdődhetnek meg.
Felhívják a figyelmet arra, hogy az egyes helyszíneken továbbra is csak azok vizsgázhatnak, akik életvitelszerűen az adott területen (településen, megyében) élnek, vagyis a budapesti lakosok ebből a célból még mindig nem utazhatnak az ország másik részébe. A vizsgaközpont változatlanul csak ott szervez vizsgákat és utánképzéseket, ahol járványügyi szempontból biztonságos körülményeket tud teremteni. A részvétel kötelező feltétele a védőfelszerelés – maszk és kesztyű – viselése. A társaság a veszélyhelyzetre tekintettel, a fertőzési kockázatok mérséklése érdekében rugalmasan kezeli az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosít új időpontot – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.