2022.01.25, 19:34
Már volt dolga a törvénnyel

Mintha a rendőr csak mókából vette volna el a jogosítványát! Maradandó sérülést okozó balesete után ismét ivott és karambolozott egy nő.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki 2020 januárjában többször is alkohol, valamint gyógyszerek hatása alatt vezetett. Egyik esetben egy zebrán szabályosan átkelő nőt ütött el, akinek a baleset következtében maradandó sérülése keletkezett.

A vádirat szerint a nő 2020. január 27-én, a déli órákban, Kecskeméten a Nyíri úton bódult állapotban közlekedett autójával, amikor egy kijelölt gyalogátkelőhely előtt nem adott elsőbbséget a kerékpárját maga mellett toló asszonynak, és elütötte. A sértett elesett, elveszítette az eszméletét és súlyos, életveszélyes koponya-, valamint maradandó károsodás visszamaradása mellett gyógyuló végtag sérüléseket szenvedett.

A nő szervezetében kisebb mennyiségű alkohol mellett központi idegrendszerre ható gyógyszerek is voltak, amelyek együttesen a vezetési képességre hátrányosan hatottak. A baleset azért következett be, mert az elkövető több KRESZ-szabályt is megszegett. Eszerint járművet az vezethet, aki nem áll a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt, továbbá gyalogátkelőhelyet csak olyan sebességgel szabad megközelíteni, hogy a járművezető meg is tudjon állni.

A nő a rendőri intézkedés és a vezetői engedélyének helyszíni elvétele után ismét ivott, majd folytatta útját Soltvadkertre. Ittassága és bódultsága miatt azonban nem tartott kellő követési távolságot, és belerohant az előtte haladó, kanyarodás miatt lassító személyautóba. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, de mindkét jármű megrongálódott. A vádlottnak azért is felelnie kell, mert néhány nappal korábban – szintén ittasan – egy szalagkorlátnak ütközött.

Az ügyészség a büntetett előéletű nőt maradandó fogyatékosságot okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és kétrendbeli ittas járművezetés vétségével vádolja. Az ügyészség vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a bíróság a járművezetéstől is tiltsa el. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog döntést hozni.

2201 Reszeg No 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.