Legkésőbb március 1-jén éjfélig kell rendezniük az első díjrészletet azoknak a gépjármű-tulajdonosoknak, akik január 1-jével új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint a március 1-re szóló határidő mintegy 130 ezer gépjármű, köztük több mint 80 ezer személygépkocsi üzembentartóját érinti, ők azok, akik a tavaly év végi kampányidőszakban váltottak biztosítót. Az FBAMSZ az kiemelte, hogy a határidőre a díjnak már meg kell jelennie a biztosító számláján, ezért az utolsó napokban arra is oda kell figyelni, hogy milyen módon történik a befizetés. Az azonnali átutalás bevezetése óta a banki átutalás az utolsó napon is megfelelő lehet, ahogy a biztosító pénztárába történő személyes befizetés is jó megoldás még március 1-jén. A csekkes és az interneten kezdeményezett bankkártyás fizetésnek azonban több nap az átfutási ideje, emiatt ezeket február 25-e után már semmiképpen nem célszerű igénybe venni, ha az ügyfél biztosra szeretne menni – jelezte a szövetség. A díjat késve fizetők nem hivatkozhatnak arra, hogy a díjfizetésről nem kaptak értesítést, a szabályozás értelmében ennek számon tartása egyértelműen a gépjármű-üzembentartók felelőssége. Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a kifejtette, hogy a késedelmes ügyfelek szerződéseit a biztosítóknak kötelező törölniük, így a mulasztók automatikusan biztosítási védelem nélkül maradnak, a szerződés újrakötésekor pedig a megszűnés és az újrakötés közötti időszakra vonatkozó, kiemelkedően magas fedezetlenségi díjat is meg kell fizetniük. A fedezetlenségi díj mértéke idén személyautóknál – teljesítménytől függően – naponta 560-1210 forint között alakul, teherautóknál pedig elérheti a napi 4260 forintot. A biztosítást ugyanannál a biztosítónál kell megkötni, és a fedezetlenségi díj mellett választási lehetőség nélkül a teljes évre vonatkozó kötelező biztosítási díjat is egyszerre kell befizetni. Ennél is sokkal súlyosabb következmény azonban, hogy ha az autós a fedezetlenség időszakában okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére – figyelmeztet a FBAMSZ.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.