Elkészült a Győr-Pannonhalma kerékpárút, az átadása kapcsán a hálózat fejlesztési terveket is ismertették.
A magyarországi kerékpárút-hálózat hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat. Mosóczi László elmondta, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal.
A „Modern városok” program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból. Győr-Moson-Sopron megye és a Balaton térségének kerékpáros kapcsolatát kialakítandó tavaly kijelölték az ajánlott túraútvonalat Pannonhalma és Balatonfüred között. A most átadott kerékpárút Győr és Pannonhalma között érinti Nyúl és Écs települést, az építés során lakossági javalatot is alkalmaztak. A térséget érintő jövőbeli kerékpáros fejlesztések közé tartozik a Győr és Komárom közötti összeköttetés kiépítése, a Ménfőcsanak, Tényő és Sokorópátka közötti kerékpárút megépítése, valamint a Győr és Győrújbarát közötti kerékpárút megvalósítása. Gréz Tibor, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. projektiroda-vezetője elmondta, hogy a kerékpárút két helyen is keresztezi a Veszprémi vasútvonalat, az átkelési pontokon fény- és félsorompót telepítettek. Három hidat építettek, hat pihenőhelyet alakítottak ki és 270 facsemetét ültettek el.
Mosóczi László államtitkár elmondta, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. átvette a kerékpárutak karbantartási feladatait az önkormányzatoktól. A szervezet turisztikai útvonalat jelölt ki Fertődtől Keszthelyig, a Fertő tavat megkerülő kerékpáros útvonal részét képező, Fertőd és az országhatár közötti kerékpárutat felújította, ezen túl a Fertő tó körüli kerékpárút egy hazai szakaszán tesztelik majd a világító burkolati elemeket. A Sopron-Fertőd turisztikai fejlesztési térség területén növelik a kerékpáros-barát szolgáltatásokat, és élénkítik a kerékpáros turizmust. Már megújult a Sopron és Fertőrákos közötti kerékpárút, Sopron és Harka között pedig kerékpározható erdei utat építenek ki – mondta. Az államtitkár kiemelte, hogy jelentős megyei beruházásnak számít a Dunakiliti és a szlovákiai Doborgaz (Dobrohost) közötti gyalogos és kerékpáros Duna-híd, amely a tervek szerint 2023-ban készül el. A beruházás további részeként megépül a Dunakilitit Mosonmagyaróvárral és Jánossomorjával összekötő kerékpárút is. Dolgoznak azon is, hogy teljes hosszában megújítják a balatoni bringakört, valamint kiépítik a kerékpáros összeköttetést a főváros és a Balaton között (BUBA).
![Átadták A Győrt Pannonhalmával összekötő Kerékpárutat](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/11/gyor_pannonhalma_kerekparut_1.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.