Bővítik a budapesti MOL Bubi gépparkját, ezúttal 200 új biciklivel.
A fővárosban bérbringázni vágyók az eszközpark bővítése után 2060 kerékpárt használhatnak a MOL Bubi rendszerben. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) október elején mintegy 200 vadonatúj kerékpárral gyarapítja az elérthető biciklik számát. Az első példányok már az utcán vannak. A MOL Bubi újabb bővítését indokolta, hogy a közbringa-szolgáltatás kihasználtsága a tavaly májusi megújulás óta folyamatosan nő. A felhasználók a kerékpárflotta növelését említik legfontosabb igényként. A mostani bővítéssel együtt 2022-ben összesen 500 darab új MOL Bubi kerékpárt állítottak forgalomba.
A MOL Bubi népszerűségét jelzi, hogy már több mint 3 milliószor használták a kerékpárokat, az utolsó nyári hónapban több mint 358 ezer alkalommal vették igénybe a szolgáltatást. Sőt, szeptember elején egy nap alatt több mint 16 ezerszer ültek a zöld biciklire. A BKK a kerékpárok mellett a gyűjtőállomások számát és a szolgáltatási területet is folyamatosan növeli. Nyár eleje óta Újbuda és Józsefváros korábban ki nem szolgált részein is elérhető a szolgáltatás. Jelenleg összesen 173 gyűjtőállomáson lehet felvenni és leadni a kerékpárokat. A társaság tervei szerint ez a szám tovább nő az ősz folyamán.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.