Bár már hosszabbak a nappalok, mégis sok gyalogos és kerékpáros baleset történt, köztük több járt halálos végeredménnyel.
A február 21-vel induló héten 1184 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. A balesetek közül 151 járt könnyű-, és 36 súlyos sérüléssel. A halálos balesetek száma a korábbi hetek eredményeihez és a tavalyi év azonos időszakához mérten is nőtt. A múlt héten 7 halálos kimenetelű baleset történt, amelyekben 8 ember vesztette az életét.
A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset február 21-én, kora este történt Csongrád-Csanád megyében. Szegeden a villamos egy kijelölt gyalogos átkelőhelyen elütött egy 76 éves embert, aki a helyszínen meghalt.
A második múlt heti halálos baleset szerdán, február 23-án történt. Békés megyében Körösladány közelében a 47. számú főúton kora délután egy 31 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy 32 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje és 30 éves férfi utasa a helyszínen meghaltak.
Szintén szerdán, késő délután történt a harmadik halálos baleset. Csengele közelében az 5421. számú úton egy 36 éves férfi személygépkocsival elütötte az előtte azonos irányban világítás és láthatósági mellény nélkül közlekedő kerékpárost, aki a kórházi ellátása során aznap éjszaka meghalt.
Szerda volt a múlt hét fekete napja, mert akkor három halálos baleset is történt. Az aznapi harmadik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múcsony közelében történt. A 2606. számú úton az esti órákban egy 43 éves férfi az általa vezetett autóbusszal elütötte az úttest jobb szélén gyalogosan, láthatósági mellény nélkül közlekedő 61 éves férfit, aki a balesetben az orvosi ellátás ellenére a helyszínen meghalt.
Február 24., csütörtökre is jutott halálos baleset. Heves megyében a 22. számú főúton kora délután egy személyautó haladt Rétság irányából Érsekvadkert irányába. A fő út bukkanó, valamint előzni tilos közúti jelzőtábla hatálya alatti útszakaszán egy vele azonos irányába közlekedő személykocsi az előbbi autó előzésébe kezdett. Az előzés során a két jármű összeütközött, ami miatt a megelőzni szándékozott autó átsodródott a haladási irányát tekintve a bal oldali forgalmi sávba, ahol neki ütközött a vele szemből, Érsekvadkert irányából érkező autónak. A balesetben a megelőzni szándékozott autó utasa, egy 88 éves férfi a balesetben a helyszínen az életét vesztette, további öt fő nyolc napon belüli könnyű sérülést szenvedett.
Pénteken, február 25-én Budapesten történt halálos baleset. A XX. kerületi Baross utcában reggel egy 25 éves férfi tehergépjárművel a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzésénél történő elindulása során elütötte az úttesten szabálytalanul áthaladó 62 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.
Pénteken történt a múlt heti utolsó halálos baleset is, Bács-Kiskun megyében. Eljárást indítottak – őrizetbe vétel mellett – egy 26 éves férfi ellen, mert Pirtó közigazgatási területén, lakott területen, a közúton, kevéssel éjfél előtt személygépkocsival elütötte az úttesten fekvő 45 éves férfit, aki korábban kerékpárral közlekedett, de azzal feltehetően elesett. A balesetet követően a személyautó vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott, mint utóbb kiderült ittas állapotban vezetett. Már szombat hajnali 4 órakor, egy 50 éves férfi tehergépkocsival elsodorta a már a korábbi elütésből azóta is az úttesten fekvő férfit, aki a helyszínen meghalt.
(Fenti képünkön egy Budaörsön kiégett autóbusz szerepel, az eset február 21-én történt, nem volt sérült – MTI fotó).
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.