2020.10.19, 09:19
Megnyerték a Skoda Scalát!

A Közlekedik a család vetélkedő 2020. évi döntőjét a Rideg család nyerte Bács-Kiskun megyéből, így ők lehetnek a Skoda Scala nyereményautó boldog tulajdonosai

Kilencedik alkalommal rendezte meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság az ország 19 megyéjében és a fővárosban azt a vetélkedőt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős közlekedési magatartás fontosságára. A versenyen olyan gyermekes családok vehettek részt, ahol legalább az egyik szülőnek van érvényes B-kategóriás vezetői engedélye, a gyerek(ek) életkora pedig 6 és 17 év között van.

A szeptember 19-e és október 4-e között megrendezett területi vetélkedőkön közel 500 család mérte össze tudását. A családi vetélkedő döntőjét október 17-én és 18-án Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében rendezték meg. A kilenc állomáson a versenyző családok közlekedésbiztonsággal összefüggő elméleti és gyakorlati feladatokat teljesítettek.

Kacs 2020 Donto 2
A “Közlekedik a család” vetélkedő eredményhirdetése

A szervezők a családi vetélkedőn túl az iskolák számára is pályázatot hirdettek. Azokat az oktatási intézményeket, amelyek a vetélkedősorozaton a legtöbb családdal vettek részt, díjazták. A békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola (56 család nevezésével)  1. helyezést ért el, és ezzel 500 000 Ft értékű, a 2. helyezett a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 300 000 Ft értékű, míg a 3. helyezett debreceni Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda 100 000 Ft értékű tan- és sportszert nyert.

A verseny fődíját, egy Škoda Scala típusú személygépkocsit az ORFK-OBB, az Autós Nagykoalíció és a Škoda Magyarország közösen ajánlotta fel. Az országos döntő további díjait az Autós Nagykoalíció tagjai és a szervezetet támogató szponzorok biztosították. A döntőbe jutott 20 család egy-egy 30 000 Ft értékű üzemanyag-utalványt,   valamint egy-egy ajándékkártyát kapott, ezenkívül a 2-20. helyezett családok üdülési utalványt is nyertek.

A Közlekedik a család vetélkedő 2020. évi döntőjét a Rideg család nyerte Bács-Kiskun megyéből. Második helyezést ért el a Zahorán család Békés megyéből, míg a harmadik helyen a budapesti Melegh család végzett. Gratulálunk a nyerteseknek!

Kacs 2020 Donto 3
A “Közlekedik a család” vetélkedő első helyezett családja

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.