2022.02.08, 19:50
Megszülettek az első ítéletek a vizsgáztatást érintő korrupciós ügyben

A Fővárosi Törvényszék elítélt három vádlottat egy műszaki vizsgaállomásokkal kapcsolatos korrupciós ügy előkészítő tárgyalásán.

A 70 vádlottas büntetőeljárás műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt indult. Az első előkészítő tárgyaláson, kedden öt vádlott jelent meg, közülük három beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatokat elfogadta, bizonyítási eljárást nem folytatott le. Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott egy kormányhivatal járműműszaki osztályán dolgozott vezető beosztásban. Az ügyfelek közül többen – az egyes vádlottak – ezer és százezer forint közötti összegeket ajánlottak fel neki azért, hogy a munkaköréből adódó lehetőségeit kihasználva különböző előnyöket biztosítson számukra, illetve adott esetben a hivatali kötelességét megszegve őket érintő belső információkat és adatokat adjon át nekik.

A vádlott az ajánlatokat elfogadta, majd később már maga jelezte az ügyfeleknek, hogy mindezekért, például a soron kívüli elbírálásért pénzt kér. A Fővárosi Törvényszék az elsőrendű vádlottat 4 év szabadságvesztésre ítélte, véglegesen eltiltotta a közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól, valamint 2,5 millió forint pénzbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta. Őt 21 rendbeli – 19 esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadása, 36 rendbeli – 34 esetben folytatólagosan, egy esetben bűnsegédként elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadása, 279 rendbeli, bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek.

A negyedrendű vádlott másfél év szabadságvesztést, az ötödrendű pedig 2 év – 5 évre felfüggesztett – szabadságvesztést kapott. Továbbá mindkettőjüket 5 millió forint pénzbüntetéssel sújtották és 2, illetve 3 évre eltiltották gazdasági társaságban vezető tisztségviselői jogviszony gyakorlásától. A negyedrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása, pénzmosás, folytatólagosan – részben bűnsegédként – elkövetett hivatali vesztegetés, 150 rendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntettében találták bűnösnek.

Az ötödrendű vádlott bűnösségét 2 rendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés, befolyás folytatólagosan elkövetett vásárlása, 36 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg a bíróság. A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a többi között a vádlottak beismerését, a hatósággal való együttműködésüket, magukra és vádlott-társaikra tett feltáró jellegű vallomásaikat, megbánásukat, és azt, hogy kiskorú gyermekekről, illetve idős szülőről gondoskodnak.

Súlyosító körülményként vette figyelembe a törvényszék a bűncselekmény huzamosabb ideig történő, folytatólagos elkövetését, a többszörös minősítést és halmazatot, az első- és negyedrendű vádlott esetében pedig a kezdeményező szerepet, továbbá a korrupciós cselekmények elszaporodottságát. Az ítéletet az ügyész és az ötödrendű vádlott tudomásul vette, a negyedrendű vádlott enyhítés, a végrehajtandó szabadságvesztés felfüggesztése érdekében jelentett be fellebbezést, míg az elsőrendű vádlott 3 munkanap gondolkodási időt tartott fent a jogorvoslatra. A többi 65 vádlott ügyében folytatódnak az előkészítő ülések, a következő csütörtökön lesz.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.