Az új személyautók forgalomba helyezése az idén márciusban csak 6 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly márciusinál, az elmaradás tavalyhoz képest hónapról hónapra csökken. Pont ahogy elindultak tavaly a korlátozások...
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a Datahouse adataira hivatkozva közölte, hogy Magyarországon idén márciusban a tavaly márciusinál 8 százalékkal több, 12 434 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, azonban a forgalomba helyezést követő 6 hónapon belüli kivonásokat figyelembe véve mindössze 8990 darabbal bővült a piac, így az már elmarad a tavalyitól. Mindez magyarul azt jelenti, hogy a 8990 darabon felüli részt külföldiek vásárolták meg, vélhetően az erős Euró miatt jól jönnek ki a magyarországi újautó-vásárlással. Az eltérés jelentős, és nincs jó hatással a belföldi autópark összetételére – jegyezték meg. Az első negyedévre számolva hasonló mértékű, 30 százalék körüli a különbség. Januárban, februárban, márciusban összesen 32 194 személygépjárművet, a kivonások után viszont csak 22 497 személygépjárművet helyeztek forgalomba, ami 2 százalékos, illetve 16 százalékos visszaesés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Az értékesítést a benzines autók uralják. A tisztán elektromos autók száma mindössze 562-vel, a plug-in-hibridek száma 1412-vel nőtt. Az egyesület szerint ezek növekedési üteme egyelőre jelentősen elmarad a várakozásoktól. A kishaszonjárművek száma a forgalomból történt fél éven belüli kivonások után is nőtt. Ezzel számolva márciusban 1751 darabos, vagyis 4 százalékos a bővülés, míg az első három hónapban 4671 darabos, ami 2 százalékos növekedés. A használt autók behozatala továbbra is meghaladja az újakét. Az első negyedévben 32 893 darab jött az országba. Kishaszongépjárműveknél fordított a helyzet, csak 926 használt érkezett.
Az MGE az előző hónapok előrejelzéseihez hasonlóan továbbra is arra számít, hogy idén 140 ezer új személygépkocsi állhat forgalomba Magyarországon, ami 10 százalékos növekedés lenne 2020-hoz képest. A nulla kibocsátású autók ezen belül alacsony, 4 ezres darabszám mellett 30 százalékos bővülést érhetnek el. A kishasznonjárműveknél 25 ezer darabos, vagyis 13 százalékos emelkedés várható az idén.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.