Éhes lett egy drogot fogyasztó férfi, elment hamburgerért autóval, hazafelé beletolatott egy buszba. Így kiderült, hogy mit fogyasztott, eljárás indult ellene.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, akinek szervezetében kábító hatású szer volt a vezetés során, és személygépkocsival tolatni kezdett egy jobbra kanyarodást biztosító forgalmi sávban, ezzel kisebb balesetet okozott. Az eset tavaly szeptember 22-én, a késő esti órákban történt. A vádlott Debrecenben egy gyorsétteremben volt, majd személykocsival a kb. 5-6 km távolságra lévő debreceni lakására akart menni. A bűncselekmény elkövetésének idején derült idő volt, működött a közvilágítás és gyér volt a forgalom. A vádlott miután elhagyta a gyorséttermet, egy közeli útkereszteződésben a járművel megállt a jobbra kanyarodást biztosító forgalmi sávban, majd meggondolta magát és hirtelen tolatni kezdett. Emiatt nekiütközött a mögötte álló, garázsmenetben közlekedő helyi járatú autóbusznak.
A helyszínen intézkedés alá vont férfi drogtesztje pozitív lett, majd a későbbiekben tőle vett vérminta alapján megállapították, hogy a szervezetében a vezetéskor szintetikusan előállított kábító hatású anyag volt. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A vádlott cselekményével több KRESZ szabályt is megszegett, amellyel bűncselekményt valósított meg. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabjon ki.
(a kép illusztráció)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.