2022.12.17, 13:37
Miért nem használhatják az autósok a Lánchidat?

A Magyar Autóklub jogásza ismertette a szervezet véleményét, amely szerint Budapest nem engedheti meg magának, hogy személyautóval ne lehessen átkelni a hídon.

A fővárosban a felújított Lánchidat pénteken a buszok, a taxik és a motorosok, kerékpárosok számára nyitották meg, a gyalogosok a tervek szerint a jövő nyár végétől használhatják. Karácsony Gergely főpolgármester az eseményen azt mondta, a híd végső forgalmi rendjéről a budapestiekkel együtt kívánnak dönteni, valódi közéleti viták lefolytatása után: tehát akár „sétálóhíd” is lehet a jövője.

Az M1 aktuális TV csatorna szombati műsorában Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke nyilatkozott. Elmondta, hogy a közlekedéssel összefüggő problémákat mindenki megérzi, és “mindenki úgy látja, hogy túltolja az ezzel kapcsolatos elképzeléseket a főváros”. Budapest nem engedheti meg magának, hogy csaknem három kilométer hosszon a Dunán ne lehessen magánautóval átkelni. A jogász rámutatott, hogy a főváros a Dunán való kevés átkelési lehetőség közül venné el az egyiket. Úgy fogalmazott, hogy a közlekedés annyira fontos, mint a kenyér, és ha ezzel problémák adódnának, akkor sokak élete lehetetlenülne el.

Arra a kérdésre, mi történne, ha a pesti alsó rakpartot és a Lánchidat is lezárnák, azt válaszolta, reméli, ez nem fog megtörténni. Hozzátette, jelenleg hivatalosan több alternatívát is vizsgál a főváros: még a Szabadság híd lezárása is szóba jött, de a Magyar Autóklub ezt is ellenzi. Az elnök azt mondta, bíznak abban, hogy a főváros rájön, minden ilyen “kísérletezgetés” kontraproduktív, mert ellentmond a városzöldítési terveknek. Az autósok egy budapesti híd lezárásával körülbelül 30 ezer kilométerrel többet kénytelenek autózni – fűzte hozzá.

Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.